Románia felé közelít a Ciara viharciklon, Magyarországon már nagyon készülnek rá


-A A+

FRISSÍTVE - A Nyugat-Európán végigsöprő Ciara viharciklon kelet felé tart, hétfőn eléri Magyarországot. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap este figyelmeztetést adott ki.

„A Ciara fákat csavarhat ki a földből, vezetékeket szakíthat le, megrongálhatja a házak tetőszerkezetét, közlekedési zavarokat és akadályokat idézhet elő, ezért fontos, hogy készüljünk fel és tudatosan védekezzünk az erős széllökések ellen: zárjuk be a nyílászárókat, vigyünk be a házba minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat, áramtalanítsuk az elektromos berendezéseket, készüljünk fel egy esetleges áramszünetre, ne hagyjuk felügyelet nélkül a gyerekeket és a betegeket, valamint ha tehetjük, ne menjünk ki a szabadba” – tanácsolja a magyar katasztrófavédelem.

Az előrejelzések szerint hétfőn és kedden, 90-100 km/h-s sebességgel fújhat a szél Magyarországon. A magyar hatóságok óvatossága érthető, mert Nyugat-Európa felét a hétvégén letarolta Ciara. A vihar rövid idő alatt hatalmas károkat okozott Nagy-Britanniában, emellett az országot is megbénította. A légitársaságok újabb és újabb járatokat törölnek, a repülni vágyókat pedig figyelmeztetik, hogy véletlenül se utazzanak.

Hollandiában lemondták a vasárnapi focimeccseket, és a KLM holland légitársaság számos járatot törölt, amelyek az amszterdami Schipol repülőtérről indultak, vagy oda érkeztek volna. A Ciara a legerősebb vihar a térségben 2013 óta, óránkénti 130 kilométeres széllökések is kísérhetik.

FRISSÍTÉS: 106 km/h-s széllökésről számolt be az Időkép.hu Sopronban, a Kendig-csúcsról pedig 101 km/h-s erősségű levegőmozgásról érkezett adat – írja az Index. A hétfő délutáni órákban egy hidegfront érkezik Magyarországra, melynek környezetében országszerte viharos, elsősorban az Észak-Dunántúlon erősen viharos, 80-100 kilométeres, néhol 100 kilométer feletti széllökések is lehetnek. 








EZT OLVASTA MÁR?

X