Falat építettek Indiában Trump látogatására egy nyomornegyed előtt


-A A+

Fél kilométer hosszú téglafalat építettek sebtében az indiai Gudzsarát államban Donald Trump amerikai elnök látogatása előtt, az építkezés bírálói szerint a cél egy több mint 2000 ember lakta nyomornegyed eltakarása volt.

„Ha már ennyi pénzt költenek a falra, miért nem inkább a mi körülményeinket javítják belőle” – idézte Kesi Szaraníja helyi lakost az AP amerikai hírügynökség kedden. „Miért takarnak el bennünket, szegény embereket?”

Trump a jövő héten utazik a Gudzsarát állambeli Ahmedábádba kétnapos indiai látogatása során, ahol egy krikettstadionban tartandó rendezvényen vesz részt Narendra Modi indiai kormányfő kíséretében, aki Gudzsarát főminisztere volt 12 éven át, mielőtt 2014 májusában szövetségi miniszterelnökké választották. Útközben a nyomornegyed mellett hajtanak el.

Sajtóértesülések szerint a falat eredetileg 1,8-2,1 méter magasra tervezték, de végül 1,2 méterre csökkentették magasságát. Bidzsal Patel helyi kormányzati vezető szerint a falat „biztonsági okokból” építik, emellett esztétikai célokat is szolgál.

Trump, aki a mexikói határ mentén falat tervez építeni a bevándorlás megakadályozására, február 24-én és 25-én látogat Indiába. Látogatása alkalmat ad a kereskedelmi viták miatt feszült kapcsolatok javítására és több tízezer amerikai-indiai kettős állampolgár győzködésére az amerikai elnökválasztás előtt.








EZT OLVASTA MÁR?

X