Egy évre lecsukhatják a részegen vezető Ján Slotát


-A A+

Ján Slota csütörtökön délután nem állt meg kocsijával a rendőröknek, úgy kellett őt üldözőbe venniük, és mivel elutasította az alkoholszondát, őrizetbe vették. Gyorsított eljárásban akarták elítélni, de éjfél után kiengedték a csacai rendőrörsről. Nem öltem cigányokat, kommentálta Slota az ügyet.

A Sme információi szerint az első hírekkel ellentétben mégsem szokványos közúti ellenőrzésen akadt fel Slota, mivel már a városban felfigyeltek rá a városi rendőrök, legalábbis láttak egy részegen botorkáló férfit, amint kocsiba száll. Azt nem tudni, ráismertek-e Slotára. Mindenesetre felírták a kocsi rendszámát és színét, és jelentették az állami rendőröknek, akik megpróbálták megállítani, ám ezt Slota ignorálta. Ekkor vették üldözőbe, megelőzték és megállították, de nem volt hajlandó megfújni a szondát, ezért bevitték. Mivel a vértesztet is elutasította, súlyosan ittas állapotban elkövetett vezetés bűncselekményéért kell majd felelnie, amiért akár 1 éves börtönbüntetést is kaphat.

A Sme beszámolója szerint éjfél után 20 perccel engedték ki a Szlovák Nemzeti Párt volt elnökét, felesége jött érte. Ügyvédje, Pavol Kurica szerint indokolatlan a fogvatartása. Nem vethették alá gyorsított eljárásnak sem, mivel Slota elutasította a vallomástételt, ami viszont a gyorsított eljárás feltétele.

"Nem öltem cigányokat". Slota nem hazudtolta meg magát a rendőrségi fogdából való távozásakor. Úgy vélem, ez tévedés lesz" - mondta először arra a kérdésre, miért vezetett részegen. "Nem vagyok részeg. Vizuálisan megállapíthatja, hogy az vagyok-e, vagy sem" - mondta az újságíróknak. Arra a kérdésre, hogy miért vitték be a rendőrök, azt válaszolta: "Remélem, hogy nem öltem meg háromszázezer cigányt" - mondta, majd kocsiba ült és elment. A Sme tudóstója szerint Slota alkoholszagot árasztott.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) április utolsó hetében zárta ki Ján Slotát, a politikai tömörülés egykori elnökét, későbbi tiszteletbeli elnökét. Kizárását a párt elnöksége kétharmados többséggel hagyta jóvá, arra hivatkozva, hogy pártelnökként nem kezelte kellő gondossággal az SNS vagyonát.

Ján Slota ellen hűtlen kezelés gyanúja és a párt létezésének veszélyeztetése miatt még márciusban indított eljárást az SNS vezetősége.








EZT OLVASTA MÁR?

X