Moszkva addig fenntartja a kínaiak beutazási tilalmát, amíg Kína nem enyhít belső korlátozásain


-A A+

Oroszország mindaddig fenntartja a kínai állampolgárok beutazásának tilalmát, amíg Kína maga nem enyhíti a koronavírus-fertőzés elterjedése miatt bevezetett, egyre szigorúbb korlátozásait - jelentette ki szerdán Moszkvában Tatyjana Golikova, a járvány elleni védekezésért felelős orosz miniszterelnök-helyettes.

Mihail Misusztyin kormányfő kedden rendelte el, hogy Oroszország határain csütörtök 0 órától ideiglenesen függesszék fel Kína Népköztársaság azon állampolgárainak bebocsátását, akik munkaügyben, magáncélból, tanulni vagy turistaként kívánnak belépni.

Újságíróknak nyilatkozva Golikova az intézkedést a beutazni kívánó kínaiak számának jelentős növekedésével, valamint azzal magyarázta, hogy nem célszerű több ezer embert karanténban tartani. Hozzátette, hogy az orosz orvosoknak így is fokozott megterhelést jelent az akut vírusos légúti fertőzéseknek az évszakra jellemző elszaporodása.

Az orosz külügyminisztérium szerdán közölte, hogy az átmeneti korlátozás nem vonatkozik a hivatalos, üzleti, humanitárius és tranzitvízumok kiadására, valamint az ilyen kínai utasoknak a határon való átengedésére. A tárca közölte, hogy az ügyben együttműködik a kínai társintézménnyel.

Az orosz hatóságok a két ország közötti légiközlekedést jelentősen korlátozták, a Kínából és Észak-Koreából érkező személyvonatokat leállították és a kínai diákok számára március 1-jéig meghosszabbították a vakációt. Februárban leállították a csoportok vízummentes, listás beutazását, ami az Oroszországba irányuló kínai turistaforgalom csaknem 80 százalékát jelenti.

Oroszországban elővigyázatosságból eddig is több száz, Kínából hazatért embert helyeztek kórházba és több mint 14 ezer embert vontak orvosi megfigyelés alá. Az ország területén eddig mindössze két fertőzöttet azonosítottak, két kínai állampolgárt Szibériában, akik azonban teljesen felépülve távoztak a kórházból. Két orosz állampolgárnál a Jokohamában karanténba helyezett Diamond Princess üdülőhajón diagnosztizáltak COVID-19 koronavírust.

Szerdán egyébként egy szentpétervári bíróság elrendelte egy újabb olyan nőnek a kórházba való visszaszállítását, aki megszökött a karanténból, ahová koronavírus-fertőzés gyanújával helyezték. Az ítéletet az érintett, Anna Ribakova távollétében hozta meg a bírói testület, miután Ribakova nem válaszolt az idézésekre, s a tárgyaláson csak kijelölt ügyvédje képviselte. Az első ilyen ítéletet, Alla Iljina esetében, hétfőn hozta meg a bíróság. Iljina jelen volt a tárgyaláson és végrehajtók kíséretében visszatért az egészségügyi intézménybe. A Szergej Botkinról elnevezett járványkórházból vele együtt négy olyan személy szökött meg az elmúlt hetekben, akiknél felmerült a koronavírus-fertőzés lehetősége. Ketten közülük önszántukból tértek vissza.

Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője, Oroszország tiszti főorvosa hétfői parlamenti meghallgatásán szorgalmazta a karantén-előírások megszegéséért való felelősségre vonás megszigorítását. Szerdán ismertté vált, hogy elbocsátották a Botkin-kórházat 1994 óta igazgató Alekszej Jakovlev főorvost. Az intézkedést az illetékes hatóságok nem indokolták.

A Kínából érkező látogatók számának korlátozása miatt egyébként az orosz idegenforgalom vesztesége az ágazati szövetség (ATOR) becslése szerint az év első két hónapjában csaknem 3 milliárd rubel lehet, és ha a szigorítások nyárig is fennmaradnak, akkor elérheti a 30 milliárd rubelt is.

Oroszországot tavaly 1,5 millió kínai turista kereste fel, 2020-ban pedig legalább 10 százalékos növekedéssel számoltak.

A moszkvai építésügyi felügyelet szerdán elrendelte az építkezéseken dolgozó munkások hődetektorral való ellenőrzését és a személyi higiéniai előírások megszigorítását. Andrej Bocskarjov, az orosz főváros polgármester-helyettese a Kommerszant című lappal közölte, hogy a moszkvai metróhálózat bővítésén 120 kínai állampolgár dolgozik, akik közül senki sem betegedett meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X