Eddig több mint 440 ezer határontúli kért magyar állampolgárságot


-A A+

Május közepéig több mint 440 ezer külhoni magyar adta be az egyszerűsített honosítás iránti kérelmét, közülük 360 ezren már letették az állampolgársági esküt - közölte Wetzel Tamás miniszteri biztos pénteken Nyíregyházán sajtótájékoztatón.

Elmondta, hogy őszre valószínűleg elérik a félmilliós kérelemszámot is. A növekvő érdeklődést jól jelzi, hogy az idén eddig 35 százalékkal többen nyújtották be a kérelmet, mint 2012 hasonló időszakában.

Wetzel Tamás úgy fogalmazott, a magyarsághoz való tartozás nagy jelentőséggel bír, az erről szóló törvény koncepciója az volt, hogy mindenki a saját szülőföldjén lehet magyar állampolgár. Ezt a számok is alátámasztják, hiszen például csak Székelyföldön több mint 100 ezren kérték a magyar állampolgárságot - jegyezte meg, hozzátéve, volt olyan idős férfi, aki 104 évesen kérte a magyar állampolgárságot, ő így harmadjára lesz magyar állampolgár.

A miniszteri biztos az egyszerűsített honosítási eljárást a magyar közösségek összetartozása szempontjából nagy jelentőségűnek nevezte. Nemzetpolitikai és közigazgatási szempontból igazi sikertörténet ez a kezdeményezés, amelyre az államigazgatás és az egész magyar nemzet egyaránt büszke lehet - mondta.

Vinnai Győző (Fidesz-KDNP) megyei kormánymegbízott a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: 2011. március 15. óta a megyei kormányablakba 10 327 honosítási kérelem érkezett, amely az összes magyarországi kormányablakba érkezett igénylés harmada.

A járások tekintetében a mátészalkai van a megyei lista élén, ennél is beszédesebb adat azonban, hogy az országos igénylések 46 százalékát a tizenhárom szabolcs-szatmár-beregi járásban adták be a kérelmezők - mondta a kormánymegbízott.








EZT OLVASTA MÁR?

X