Elhunyt Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök


-A A+

Kilencvenegy éves korában meghalt Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök, akit 2011-ben az „arab tavasz” elűzött a hatalomból, és 2017-ig börtönben volt - jelentette a Reuters hírügynökség az egyiptomi állami tévére hivatkozva.

Alaa nevű fia szombaton azt írta a Twitteren, hogy apját intenzív osztályon ápolják, de „jól van”. A volt elnökön hetekkel ezelőtt műtétet hajtottak végre - tette hozzá, de részletekről nem szólt.

A keddi hivatalos hír szerint Mubarak a kairói Galaa kórházban hunyt el, családtagjai körében. Az elnöki hivatal közleményt adott ki, amelyben részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, az Izrael elleni 1973-as háború egyik hősének nevezte őt, és tudatta, hogy magára vállalja a temetés megszervezését.    

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök személyes barátként fejezte ki részvétét Hoszni Mubarak halála után - jelentette a helyi közszolgálati rádió kedden. Netanjahu részvétét fejezte ki az egyiptomi népnek. „Izrael polgárai és az izraeli kormány nevében mély sajnálatomat fejezem ki Mubarak elnök halála miatt.” „Személyes barátom volt, olyan vezető, aki békére és biztonságra törekedett, békére Izraellel. Számos alkalommal találkoztunk, lenyűgözött elkötelezettsége, és közös utunkon haladok tovább” - mondta az izraeli kormányfő.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke szintén kifejezte részvétét a volt egyiptomi elnök halála miatt. Közleményében hangsúlyozta, hogy Mubarak támogatta a palesztinok ügyét, a palesztin nép szabadságukért és függetlenségükért folytatott harcát.

Megbuktatása óta számos olyan meg nem erősített, illetve ellentmondásos információ került napvilágra, miszerint Hoszni Mubarak különböző betegségekben szenvedett: súlyos depressziója, rák-, szív- és tüdőbetegsége volt. Ezek miatt többször ápolták kórházban, sőt intenzív osztályon is.

Mubarak az általa vezetett Egyiptom a Nyugat (ezen belül is az Egyesült Államok) megbízható szövetségesének, az arab világon belül a mérsékelt irányzat szóvivőjének, valamint a közel-keleti stabilitás jelképének számított, miután kitartott az Izraellel megkötött békemegállapodás mellett. Több tízezer fiatal egyiptomi szemében azonban, akik 2011 januárjában - nem sokkal az arab tavasz tunéziai kezdete után - 18 napon át tüntettek Kairóban a hatalom ellen, Mubarak már ereklye, brutális, modern kori fáraó volt. A súlyos rendőri erőszakkal dacoló, kitartó tüntetések hatására a hadsereg, amely végig fő támasza volt az elnöknek, az év február 11-én félreállította őt, és tábornokai vették át a hatalmat, remélve, hogy fent tudják tartani rendszerét. Noha a tunéziai elnök előbb bukott meg, mint ő, Mubarak bukása látványosabb volt. Mindeddig ő az egyetlen államfő ebben az arab forradalmi hullámban, akit bebörtönöztek. 2012 júniusában azért ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre - belügyminiszterével együtt -, mert nem akadályozták meg, hogy a rendfenntartó erők 900 tüntető halálát okozzák a 2011-es tüntetéseken. Fellebbeztek, és egy felsőbíróság 2014-ben tisztázta őket a vád alól. 2015-ben azonban három évi börtönbüntetésre ítélték Hoszni Mubarakot közpénzek elsikkasztása miatt. Ebből a büntetésből szabadult ki 2017-ben.







EZT OLVASTA MÁR?

X