Újabb négy halottja van a koronavírusnak Olaszországban


-A A+

Újabb négy ember halt meg az új típusú koronavírus-fertőzés miatt Észak-Olaszországban kedden, így tizenegyre emelkedett a járványban elhunytak száma - közölte Angelo Borrelli, az olasz polgári védelmi hatóság vezetője.

A négy újabb halottat a leginkább érintett olasz régiókból, Lombardiából és Venetóból jelentették. A tájékoztatás szerint 80-as éveikben járó emberekről van szó. Lombardiában hárman haltak meg, Venetóban egy 76 éves nőről van szó, aki Trevisóban halt meg.      

A legfrissebb adatok szerint 322-re emelkedett a fertőzöttek száma. A hétfő esti jelentések még hét halálos áldozatról és 222 megbetegedettről szóltak. Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter közölte: az Olaszországgal szomszédos államok nem zárják le határaikat.    

A 322 olaszországi fertőzött többségét továbbra is az eddigi két gócponton, vagyis Lombardia és Veneto tartományban regisztrálták. A 11 halottból kilenc Lombardiában veszítette életét. A betegekből 29-t intenzív osztályon kezelnek, 137-en otthoni karanténban tartózkodnak. További személyek bizonyultak potizívnak Emilia Romagna, Piemont, Liguria, tartományban és Lazióban, ahol az első két olaszországi betegként ismert kínai házaspárt ápolják. Három beteget jelentettek a szicíliai Palermo városából kedden, ahol elsőként egy Lombardiából érkezett nőt vittek kórházba. 

Tovább csökkent a napi új fertőzöttek száma Kínában, ahol az új típusú koronavírus-járvány már túlnyomó részt a közép-kínai Vuhanra korlátozódik. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerdán közölt adatai szerint Kína szárazföldi részén újabb 406 fertőzöttet diagnosztizáltak kedd éjfélig, ezzel a napi esetek száma csökkent a kedden jelentett 508-hoz képest. A járvány összes fertőzöttjeinek száma a szárazföldi Kínában elérte a 78 064-et, miközben újabb 52 halálozással a kór immár 2715 életet követelt.

Találtak két új fertőzöttet Németországban

Kimutatták két újabb embernél a koronavírus-fertőzést kedden Németországban két olyan tartományban, amelyet eddig nem érintett a járvány. Az egyik új fertőzést Baden-Württembergben regisztrálták. Az egészségügyért felelős tartományi minisztérium kedd esti közleménye szerint a kórokozó valószínűleg egy olaszországi úton került az illető szervezetébe.

A Stuttgart melletti Göppingen járásban élő 25 éves férfi az észak-olaszországi Milánóban, a koronavírus-járvány európai gócpontjának térségében járt. Az influenzáéhoz hasonló tünetek miatt fordult orvoshoz. Még kedd este elhelyezik elkülönítve egy kórházban, mert a vizsgálatok kimutatták a kórokozó jelenlétét a szervezetében – áll a baden-württembergi szociális minisztérium közleményében.

Németországban eddig 16 koronavírus-fertőzést regisztráltak. A Vuhanból hazaszállítottak körében két embernél mutatták ki a vírust, a többi 14 eset mind az első németországi fertőzéssel kapcsolatos, amely egy vállalati továbbképzésén történt a Webasto München melletti székhelyén januárban. A céges tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. A fertőzöttek többségét időközben gyógyultnak nyilvánították és hazabocsátották.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte meghaladja a 80 ezret, a halálos áldozatok száma 2700 felett van. A vírus kedden több európai országban – Spanyolországban, Ausztriában, Horvátországban és Svájcban – is megjelent.







EZT OLVASTA MÁR?

X