Szombaton parlamentet választanak a szlovákiaiak – várhatóan nem jutnak be a magyar pártok


-A A+

Véget ért a sorrendben nyolcadik szlovákiai parlamenti választás hivatalos kampánya csütörtökön, és kezdetét vette a 48 órás tájékoztatási moratórium. A választást szombaton tartják. A felmérések szerint nem jutnak be a magyar pártok a pozsonyi parlamentbe.

A kampányra az egyes politikai csoportosulások legfeljebb 3 millió eurót költhettek. Elemzők szerint a választási hadjárat eszközeiben nem tért el sokban a korábbiaktól, hangulatában azonban agresszívabb volt. Leginkább az számított újdonságnak, hogy a kampányszlogenekben tovább csökkent a konkrét ígéretek száma, de a jelszavak a korábbiaknál is nagyobb érzelmi töltést kaptak. Ez legfőképp néhány ellenzéki párt kampányára volt igaz, amelyek a választást a jó és a rossz küzdelmeként próbálták bemutatni.

A moratórium idején - amely a szombati voksolás végéig, vagyis este tíz óráig tart - tilos olyan tevékenységet folytatni, amely a megmérettetésen induló valamely politikai csoportosulást előnyös vagy előnytelen helyzetbe hozná. A moratórium megsértéséért a politikai pártokra 300 ezer euróig, a sajtóorgánumokra pedig 10 ezer euróig terjedő bírságot lehet kiszabni.

A választás napja előtt két héttel már életbe lépett egy másik moratórium is, ez a párttámogatottsági felmérések nyilvánosságra hozatalát érinti. Ennek a hírzárlatnak az időtartamát még ősszel 50 napra terjesztette ki egy törvénymódosítás által a törvényhozás, de az még nem lépett hatályba, mert az államfő megvétózta, és az alkotmánybíróságon kérte a hatályának ideiglenes felfüggesztését.

A választáson 25 politikai csoportosulás indul, ez a szám meglehetősen magasnak számít, kettővel több, mint négy éve. Többen csak 2012-ben indultak a parlamenti választáson, akkor 26 politikai szervezet állított jelöltlistát. Ugyanakkor a kínálat az akkorinál is színesebbnek számít, tekintve, hogy több olyan lista van, amelyen koalícióban vagy közös pártlistán indulnak különböző pártok, mozgalmak és csoportosulások.

Felmérés: nem jutnak be a magyar pártok

A legutóbbi felmérés szerint az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevű ellenzéki mozgalom vezeti a megmérettetésen induló pártok és mozgalmak népszerűségi listáját. A közvélemény-kutatást két ismert közvélemény-kutató ügynökség készítette állampolgári kezdeményezésre és megrendelésre. Az AKO és Focus közös felmérésének eredményét szerdán Prágában a CTK cseh hírügynökség közölte.

 

Az Igor Matovic vezette jobboldali OLaNO a felmérés szerint a választók 19,1 százalékának a támogatására számíthat szombaton, míg a szlovákiai pártok népszerűségi listáját másfél évtizedig uraló Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) kormánypárt a második helyen végezne 15,6 százalékkal. A harmadik pozíció a sajtó által szélsőjobboldalinak, radikálisnak nevezett Kotleba - Mi Szlovákiánk Néppárté (Kotleba - Ludová strana Nase Slovensko) 9,8 százalékkal.

A szlovák parlamentbe a felmérés alapján hét párt, mozgalom és koalíció jutna be. Az elsősorban a magyar szavazatokkal számoló Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) és a Most-Híd párt támogatottsága a felmérésben a parlamenti küszöböt jelentő öt százalék alatt maradt.

A támogatottsági lista negyedik helyét a Progresszív Szlovákia-Együtt koalíció (PS/Spolu) 9,4 százalékkal, ötödik helyét Család Vagyunk párt 7,2 százalékkal, a hatodik helyét pedig a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt 7 százalékkal foglalná el, míg hetedikként az Andrej Kiska exállamfő vezette Az Emberekért párt jutna be a parlamentbe 6,6 százalékkal.

A kormánykoalíciós Most-Híd párt mellett nem kerülne be az új parlamentbe a szintén kormánykoalíciós Szlovák Nemzeti Párt (SNS) sem.








EZT OLVASTA MÁR?

X