Von der Leyen: az EU minden támogatást megad Görögországnak


-A A+

Az Európai Unió minden szükséges támogatást meg fog adni Görögországnak a menekültválság kezeléséhez, és csalódnak azok, akik éket próbálnak verni a közösség tagjai közé - jelentette ki kedden Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Ursula von der Leyen a görög-török határnál tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a huszonhetek meg fogják őrizni az egységüket. Athén a helyzetre tekintettel akár 700 millió eurónyi támogatásban is részesülhet, az EU part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex) pedig hét további hajót, két helikoptert, egy repülőgépet, illetve száz újabb határőrt fog a helyszínre vezényelni - közölte „Elsődleges prioritásunk a rend fenntartásának biztosítása a görög határon, amely egyben az Európai Unió külső határa is” – fogalmazott. A brüsszeli testület elnöke továbbá rámutatott, hogy Törökország nem ellenség, mindazonáltal a bevándorlókat nem szabadna eszközként felhasználni bizonyos célok elérésére. Hozzátette, rendkívül sajnálja azokat az embereket, akiket hamis ígéretekkel ebbe a kétségbeejtő helyzetbe juttattak.

Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő a Törökországgal határos Evrosz megye székhelyén fogadta Ursula von der Leyent, valamint Charles Michelt, az Európai Tanács, illetve David Sassolit, az Európai Parlament elnökét.

A Frontex támogatja a görög határvédelmet

Az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) az európai szolidaritás szellemében teljes mértékben támogatja Görögországot az Európai Unió külső határának számító, Törökországgal közös határszakaszán jelentkező rendkívüli helyzet kezelésében - közölte az uniós ügynökség igazgatótanácsának rendkívüli ülését követően kedden.

Nyilatkozatában a Frontex bejelentette, hogy válaszul az egyre súlyosbodó migrációs nyomásra Athén kérése alapján gyorsreagálású határmenti beavatkozást végez. Ezzel összefüggésben az uniós tagállamok megerősítették, hogy a kötelező hozzájárulásukat azonnal teljesítik, egyebek mellett technikai felszerelések biztosításával - tájékoztattak. Aláhúzták, az uniós ügynökség készen áll arra, hogy Görögországnak nyújtott támogatását kiterjessze mandátumán belül más operatív területekre, vagy más típusú segítségnyújtásra is. Elmondták továbbá, hogy a görög és a bolgár hatóságokkal közösen folyamatosan értékelik a helyzet alakulása okán jelentkező igényeket.

Vasárnap tízezren próbálkoztak

Görögország hétfőn arról számolt be, hogy vasárnap csaknem tízezer illegális bevándorlót akadályozott meg abban, hogy görög földre jusson. Négy év óta - az EU és Törökország egyezségének megkötése és a balkáni országok határzárainak bevezetése óta - nem volt ekkora tömeg, amely egyszerre próbálkozott EU-területre jutni. Az új menekülthullám oka, hogy Törökország csütörtökön úgy döntött, többé nem állja útját az Európába igyekvőknek. Görögország erre határvédelmének megerősítésével reagált.

Charles Michel a migrációs egyezmény fenntartására szólította fel Ankarát

Az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezmény tiszteletben tartására szólította fel Ankarát kedden Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. A belga politikus a görög-török határnál tartott sajtótájékoztatóján egyebek mellett leszögezte, hogy rendkívül fontosnak tartja az EU külső határainak védelmét.

Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő kijelentette, hogy Törökország mindenki számára nyilvánvaló módon megsértette a 2016-ban megkötött megállapodást azzal, hogy módszeresen menekültek tízezreinek segített eljutni a görög határhoz. A görög kormányfő ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a jelenlegi válság ébresztőként fog szolgálni Európa számára a felelősségvállalás szükségességét illetően.

Ezt megelőzően a miniszterelnök arról számolt be, hogy a görög hatóságok az utóbbi napokban mintegy 24 ezer tiltott határátlépési kísérletet hiúsítottak meg, és több tucat embert őrizetbe vettek.








EZT OLVASTA MÁR?

X