WHO: a fertőzöttek 3,4 százaléka hal bele a koronavírusba, a járvány megfékezhető


-A A+

Megfékezhető a koronavírus-járvány, a betegek mintegy 3,4 százaléka hal bele a fertőzésbe - jelentette ki kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója genfi sajtótájékoztatóján.

Tedrosz Adamon Gebrejeszusz azt is mondta, hogy ez a halálozási ráta jóval magasabb, mint a szezonális influenzáé, ami 1 százalék alatti, de ettől még meg lehet fékezni a járványt - írja az MTI.

"A COVID-19 vírus kevésbé hatékonyan terjed, mint az influenza, egészséges emberek közvetítésével a jelek szerint nem terjed, több súlyos betegséget okoz, mint az influenza, nincsenek még védőoltások és gyógyszerek, de megfékezhető" - mondta a főigazgató.

Arról is beszélt, hogy a kínai megbetegedések között csak 1 százalék nem mutatott tüneteket, a legtöbbjüknél már az első két nap során megjelentek a szimptómák. Mint mondta, a WHO csaknem félmillió védőfelszerelést küldött 27 országba, de készletek gyorsan kimerülnek, ami aggasztó, mivel ezek hiánya veszélybe sodorja a betegeket ápoló egészségügyi személyzetet.

Az AFP hivatalos közléseken alapuló adatai szerint keddig több mint 92 ezren fertőződtek meg 77 országban és területen, a halottak száma több mint 3100.








EZT OLVASTA MÁR?

X