Kedd este óriáskonvoj indul Hegyeshalomtól a román határátkelők felé
FRISSÍTVE - Kedd este megnyitja Magyarország a hegyeshalomi határátkelőt az ott várakozó román állampolgároknak, aki rendőri kísérettel, egy kijelölt tranzitútvonalon haladnak majd a román határátkelők felé. Többségük a koronavírus-járvány által erősen sújtott államokból tér haza – írja a román sajtó.
Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs központi ügyeletének vezetője budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a hegyeshalmi határátkelőhely belépő oldalán feltorlódott román és bolgár állampolgárok kedd estétől szerda hajnalig kelhetnek át Magyarországon az erre a célra kialakított humanitárius folyosón.
Emlékeztetett: kedden tolódás alakult ki a hegyeshalmi határátkelőhelyen, ahol Romániába és Bulgáriában tartó emberek "leültek az autópályára" és - közúti blokádot képezve - a teherforgalmat is akadályozták. A G4media.ro információ szerint sok közöttük a gyerek, idős ember és terhes asszony is. A román állampolgárok száma 3500 körül van. Lassan már 24 órát töltöttek az autójukban.
A humanitárius folyosóról szóló megállapodás szerint kedd 21 és 24 óra között a román és a bolgár állampolgároknak, szerda 0 órától 5 óráig pedig már csak a román állampolgároknak teszik lehetővé az átutazást Magyarországon, meghatározott útvonalon. A rendőrök által kísért óriáskonvoj később szétválik, a román állampolgárok Bors, Nagylak és Csanádpalota felé haladnak tovább.
Ezek az emberek Németországból, Spanyolországból, Franciaországból igyekeznek hazajutni, olyan államokból, amelyeket jelentős mértékben érintett a koronavírus-járvány. A román határt a szerda reggeli órákban érik el. A határnál kikérdezik őket, majd házi karanténba kell vonulniuk.
A G4media szerint a kialakult helyzetért a magyar kormány tehető felelőssé. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn délben jelentette be a parlamentben, hogy Magyarország lezárja a határait a személyforgalom előtt, de erről hivatalosan nem értesítette az EU tagállamait, amelyek így nem tudták figyelmeztetni erre az állampolgáraikat. Ezt Bogdan Aurescu román külügyminiszter szóvá is tette a magyar kollégájának a Szijjártó Péterrel folytatott keddi megbeszélésén.
FRISSÍTÉS: A Bihar megyei határrendészet szóvivőjének közlése szerint a Románia felé közeledő román állampolgárok Nagylaknál és Csanádpalotánál lépik majd át a határt. Bodan Aurescu külügyminiszter pedig korábban azt nyilatkozta: nem 3500, hanem 6000 személy érkezésére kell felkészülniük a határrendészeknek, nem csak Nagylaknák és Csanádpalotánál, hanem Borsnál is.
- 33123 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33125 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33125 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33127 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33128 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33128 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni