Már-már háborús körülmények uralkodnak egy bergamói kórházban


-A A+

Az angol Sky News hírtelevízió elsőként bejutott az egyik leginkább leterhelt olaszországi egészségügyi intézménybe, a bergamói XXII. János pápa kórházba, ahol már szinte háborús időkre emlékeztető körülmények uralkodnak, az orvosok kétségbeesetten küzdenek a koronavírusos betegek életéért.

Az Index beszámolója szerint a stáb nem véletlenül jutott be először a leterhelt kórházba: a város kérte meg őket, hogy mutassák meg, milyen állapotok uralkodnak a koronavírus-járvány közepén, hogy a világ is lássa, mi vár rájuk, mire kell készülni, mit kell még időben, minden lehető eszközzel megelőzni.

 A képsorok letaglózóak: a kórtermek zsúfolásig tele emberekkel, akik mind láthatóan súlyos problémával küzdenek, levegőért kapkodnak, a mellkasukat markolják, miközben lélegeztetőgépek pumpálják a levegőt az oxigénért éhes tüdejükbe.

Az intézményben már a várótermeket is kórtermekké alakították át. Azok, akiket a váróból átalakított teremben látnak el, mind kivétel nélkül az intenzíven elérhető kezelésre szorulnának, de egyszerűen nincs elég kapacitás se helyben, sem eszközben, sem emberben.

A kórház sürgősségi osztályát vezető dr. Roberto Cosentini a brit televíziónak elmondta, életében nem tapasztalt még hasonló állapotokat, és szeretné a világ összes országának felhívni a figyelmét arra, hogy mi ér el hozzájuk is hamarosan. Hangsúlyozta, mindenkinek el kell felejtenie azt, hogy a járvány olyan, mint egy erősebb influenza. „Ez egy nagyon súlyos tüdőgyulladás, ami komoly terhet jelent minden egészségügyi ellátórendszernek” – jelentette ki.

Az utóbbi huszonnégy órában az eddigi legtöbbel, 627 fővel 4032-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság péntek esti tájékoztatója szerint, míg a diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén az eddigi legmagasabb számmal, 4670-tel emelkedett.







EZT OLVASTA MÁR?

X