Feljelentették a francia kormány tagjait egészségügyi dolgozók


-A A+

Hat feljelentést tettek eddig a francia kormány tagjai ellen a koronavírus-járvány kezelésének állítólagos elégtelensége miatt egészségügyi dolgozók - tudtatták csütörtökön francia igazságügyi források. A rendőrszakszervezetek pedig azzal fenyegetnek, hogy egészségügyi maszk hiányában felfüggesztik a kijárási korlátozások betartásának ellenőrzését, amelyet jelenleg mintegy 100 ezer rendőr és csendőr végez az utcákon.

Az első feljelentés március 19-én érkezett a miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó 1999-ben létrehozott francia köztársasági bírósághoz (CJR) Edouard Philippe miniszterelnök és Agnes Buzyn volt egészségügyi miniszter ellen a Polgári Törvénykönyv azon paragrafusára hivatkozva, amely szerint két év szabadságvesztéssel és 30 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtható az a kormánytag, aki szándékosan elmulasztja az emberek biztonságára veszélyt jelentő eseményekkel szemben a megfelelő intézkedéseket meghozni.

A C-19 kollektíva orvos tagjai szerint a francia kormány illetékesei már januárban tudatában voltak a koronavírus veszélyének és időben felléphettek volna a járvány hatékony megfékezésére, de ők ezt nem tették meg. Az elmúlt napokban további öt, hasonló tartalmú feljelentés érkezett a különbírósághoz magánszemélyektől, egyesületektől és szakszervezetektől. A CJR-nek először arról kell döntenie, hogy kivizsgálhatók-e a feljelentésben tett panaszok, majd azokat átadhatja Francois Molins főügyésznek, akinek döntenie kell arról, hogy nyomozást indít-e vagy pedig vizsgálat nélkül lezárja az ügyet.

Eközben Franciaország valamennyi rendőri szakszervezete "ünnepélyes felhívásban" fordult az egészségügyi hatósághoz annak érdekében, hogy minden járőröző rendőr egészségügyi szájmaszkot kapjon. Ennek hiányában felfüggesztik a kijárási korlátozások betartásának ellenőrzését.

Az elmúlt napokban a francia hírcsatornákon megszólaló egészségügyi dolgozók és orvosok többsége is védőfelszerelések hiányára panaszkodott, miközben a járvány Franciaországban a csúcspontjához közelít a következő napokban. "Amennyiben a védelem nem oldható meg a szolgálatoknál, a rendőrök nem fognak sürgős feladatokat ellátni és nem ellenőrzik a karanténszabályok betartását" - írták a szakszervezetek közleményükben, akik azt állítják: a belügyminisztérium a rendőri szervek raktáraiban található minden sebészeti maszkkészletet átadott az egészségügyi dolgozóknak, s nem pótolta más típusú maszkokkal.

Laurent Nunez belügyi államtitkár megismételte, hogy a kormány jelenlegi elve az, hogy minden maszkot az egészségügy számára kell fenntartatni. Elmondta azt is, hogy a járőröző rendőrök rendelkezésére állnak védőmaszkok, de az utasítás szerint csak abban az esetben kell, hogy viseljék, ha tüneteket produkáló állampolgárokat igazoltatnak.  "Ez az elv tudományos alapokon nyugszik" - mondta az államtitkár.

A szerda esti összesítés szerint Franciaországban 1331-ra emelkedett a Covid-19 fertőzésben kórházban meghaltak száma, ami 231-gyel több, mint kedd este. A növekedés szinte azonos, mint az előző 24 órában, s spanyolországi és olaszországi összesítések után a harmadik legjelentősebb egy nap alatt a világon.  A 25 233 regisztrált beteg közül 11 539-en vannak kórházban, közülük 2827-en intenzív osztályokon, 311-gyel többen, mint az előző nap. Az általános orvosok szervezete ugyanakkor azt állítja, hogy csak a múlt hét folyamán ők 42 ezer embert diagnosztizáltak a Covid-19 fertőzéssel.







EZT OLVASTA MÁR?

X