Potápi: a járvány idején is folyamatos a kapcsolat a külhoni magyarokkal


-A A+

A koronavírus-világjárvány idején is folyamatos a kapcsolattartás a külhoni magyar közösségekkel – hangsúlyozta a nemzetpolitikai államtitkár pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében. Jelezte: a korábban elindított nemzetpolitikai programok zajlanak, a kialakult veszélyhelyzetre való tekintettel ugyanakkor számos, az idei évre tervezett program módosul.

Potápi Árpád János közölte: a fertőzések terjedésének lassítása érdekében augusztus 31-éig a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága semmilyen rendezvényt nem szervez és megvalósulását nem támogatja. A 2020 az erős magyar közösségek éve keretében tervezett programok zöme addig online formában valósul majd meg.

A Határtalanul program idei tanévet érintő osztálykirándulásainak határidejét az államtitkárság október 31-ére módosítja – jelezte. A döntés célja, hogy az a több mint százezer iskolás, aki lehetőséget nyert, hogy ilyen tanulmányúton vegyen részt, az elmaradó tavaszi kirándulást a következő tanév elején pótolhassa. Az ősszel indított Határtalanul középiskolai online vetélkedőben több mint hetvenezer külhoni és anyaországi diák történelmi, irodalmi, földrajzi és nemzetpolitikai kérdésekben méri össze tudását. A versengés nagydöntőjét április 24-én online verseny formájában tartják meg ötszáz fiatal részvételével.

 

A Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési támogatással kapcsolatos személyes ügyintézés – a szomszédos országokat is érintő veszélyhelyzetre tekintettel – szünetel, az április végi benyújtási határidőt későbbre tolják. A diaszpórában élő magyarságot segítő Kőrösi Csoma Sándor- és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor-program keretében 221 ösztöndíjas tevékenykedik a világ különböző pontjain, akik a Nemzetpolitikai Államtitkársággal és mentoraikkal szorosan együttműködve, távmunkában látják el feladataikat.

A jelenlegi válságos helyzetben az emberi élet védelme, saját és környezetünk egészségének megőrzése, ezáltal nemzetünk megmaradása az elsődleges cél. „Mindezek fényében a határon túli magyarságot is arra szeretném kérni, hogy vegyék komolyan a veszélyt, fokozottan figyeljenek a környezetükben élő idősekre és maradjanak otthon. Vigyázzunk egymásra!" – hangsúlyozta Potápi Árpád János.








EZT OLVASTA MÁR?

X