Kibelezte ellenségét egy szíriai felkelő


-A A+

Széles körű felzúdulást váltott ki Szíriában és nemzetközi szinten is egy kedden nyilvánosságra került videofelvétel, amelyen egy ellenzéki fegyveres kimetszi egy elesett kormánykatona belső szerveit.

A fegyveres, Hálid al-Hamad az amerikai Time magazinnak azt mondta, hogy tettét bosszúnak szánta, miután a katona mobiltelefonján olyan felvételt talált, amelyen az megaláz egy meztelen asszonyt és annak két lányát. "Ezek az emberek ölték meg a gyermekeinket és erőszakolták meg feleségeinket Homszban, Baba Amrnál" - tette hozzá az ellenzéki, aki a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet szerint a Szíriai Szabad Hadsereghez tartozó (ASL) egyik fegyveres csoport parancsnoka.

A Hamad tettéről készült videót a szíriai ellenzék is elítélte. Az ellenzéki koalíció egy nyilatkozatban leszögezte: "borzalmas és embertelen" cselekedetről van szó, amely "ellentétes a szír nép erkölcsi normáival, de az ASL normáival és elveivel is".

A HRW ugyanakkor úgy vélte, az ilyen cselekményeket nem elegendő elítélni, hanem intézkedni kell annak érdekében, hogy hasonlók többé ne fordulhassanak elő. Hozzátette: nem lehet felelőssé tenni azért a rezsim kegyetlenkedéseit sem. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Navi Pillay szintén elítélte a történteket, és emlékeztetett arra, hogy a fegyveres konfliktusnak áldozatul esettek tetemének megcsonkítása háborús bűn.

Az amerikai külügyminisztérium egy szóvivője közölte, hogy Washingtont sokkolták a videofelvételen látottak, és ezt azonnal a szíriai ellenzék tudomására is hozta. Patrick Ventrell hozzátette: az ellenzék biztosította őket arról, hogy "fegyvereseinek nagy többségére nem jellemző ez a hozzáállás", és az érintett felkelőt azonnal kizárták soraikból.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X