Megfertőződött több tigris az egyik legnagyobb állatkertben


-A A+

New York egyik állatkertjének több nagymacskája is megfertőződött a koronavírussal - jelentette be az amerikai szövetségi agrárminisztérium (USDA) közleményben vasárnap este. Ez az első eset, hogy tigrisnél és oroszlánnál kimutatták a vírust.

New York Bronx negyedének állatkertjében Nadia, az egyik négyéves maláj tigris szervezetében bukkantak először a kórokozóra. A minisztérium közleménye szerint Nadiát azt követően kezdték el vizsgálni, hogy szárazon köhögött és étvágytalan lett. Először megröntgenezték, vérmintát vettek tőle és ultrahangos vizsgálatokat végeztek el rajta, majd - tekintettel a New Yorkban tomboló koronavírus-járványra - megcsinálták a vírustesztet is.

A többi nagymacskát szintén tanulmányozták, és kiderült, hogy további három tigris és három oroszlán is megfertőződött. Az állatkertet még március közepén bezárták, az első tigrisen annak a hónapnak a végén jelentkeztek a betegség tünetei. Paul Calle, az intézmény főállatorvosa úgy véli, hogy a nagymacska az állatkert egyik fertőzött, de tünetmentes alkalmazottjától kapta el a vírust.

A szövetségi minisztérium szerint nincs bizonyíték arra, hogy a fertőzés emberről állatra is terjedhet, de közleményében óva intette a már fertőzéssel diagnosztizáltakat attól, hogy kedvenc háziállataik közelében legyenek.








EZT OLVASTA MÁR?

X