Enyhítene a korlátozásokon az olasz kormány, de néhány tartomány nem ért egyet
A könyvesboltok, bébiholmit áruló üzletek és az erdészetek megnyitását rendelte el keddtől a római kormány a korlátozások első, jelzésértékű enyhítéseként, de a könyvesbolt-tulajdonosok és a tartományok egy része is nemet mondott, túl korainak tartva a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések enyhítését.
A járvány gócpontjának tartott Lombardia, Veneto, valamint Piemont és a közép-olaszországi Lazio tartomány sem nyitotta újra a kormány által kijelölt üzleteket. Ugyanígy a déli Campania és Szardínia sem engedélyezte az óvintézkedések első, részleges enyhítését.
A könyvesbolt-tulajdonosok egy része is nemet mondott az újranyitásra, hangsúlyozva, hogy nem akarnak „kísérleti nyulak" lenni. Hozzátették, hogy nehezen tudják teljesíteni az üzleteik újbóli működtetéséhez előírt napi kétszeri fertőtlenítést is. Az Emilia-Romagna-beli könyvesboltok közül néhány mindazonáltal felhúzta redőnyét.
Giuseppe Conte miniszterelnök nagypéntek esti bejelentése szerint a március 11-én országosan bevezetett óvintézkedéseket május 4-éig meghosszabbították. Ezt követően kezdődhet el az úgynevezett második fázis a korlátozások lassú és fokozatos feloldásával: ennek részleteit egy 17 tagú szakértői csapat dolgozza ki.
A járványügyi szakértőkből, közgazdászokból, szociológusokból, pszichológusokból álló csoport, a topmenedzser Vittorio Colao vezetésével igyekszik összeegyeztetni az egészségvédelmet a nemzetgazdaság újraindításával. Jelszóként a „fémipar, autógyártás, divat, idegenforgalom" négyesének azonnali újraindítását hirdették meg. A sajtóban megszellőztetett elképzelések szerint azonban május első hetében még csak a ruha-, textil- és bútorboltokat nyitnák meg. A negyven négyzetméteresnél nagyobb üzletek újranyitását tervezik, a vevők egyenkénti beengedésével. Május második felében nyithatnának újra a vendégek közti biztonsági távolságot betartani képes éttermek, bárok, május végén pedig a fodrászatok és kozmetikai szalonok, ha egyenként fogadják a vendégeket.
Az oktatás csak szeptembertől indul újra a bölcsődéktől az egyetemekig, az elképzelések szerint turnusokra osztott tanítással. Júniusban egyedül az érettségit tartják meg, csak szóbeli vizsgával. A mozik, színházak decemberig nem fogadnának nézőket, jövő márciusban nyitnák újra a szórakozóhelyeket, diszkókat és stadionokat.
Megoldást keresnek a tengerparti strandok nyári megnyitására a napozók közötti távolságtartással. A közösségi közlekedési eszközökre csak meghatározott számú utas szállhat fel, minden második ülőhelyet üresen hagyva. A labdarúgó-bajnokság első osztályának mérkőzéseit május végétől tervezik újraindítani, nézők nélkül. A kijárási korlátozást a hetven év felettiek esetében továbbra is meghagynák.
Ezzel egy időben az olasz tartományok önálló rendelkezéseket hoznak: az északnyugati Liguria kormányzója keddtől engedélyezte az építkezések folytatását, miközben minden más továbbra sem működik. Az északkeleti Venetóban – ahonnan február 20-án elindult a járvány terjedése – újranyitották a szabadtéri piacokat, és engedélyezték a kocogást a lakástól számított kétszáz méteres távolságon túl is. Az április 25-i nemzeti ünnepen és május elsején grillezni is lehet a családi házak kertjeiben.
A bejelentések szerint május 4-től az utcákon, hivatalokban, üzletekben kötelező lesz a szájmaszk és a védőkesztyű viselete egész Olaszországban: eddig ezt általában nem írták elő, főleg a kevésbé fertőzött déli országrészekben.
- 33187 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33189 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33190 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33191 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33192 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33193 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni