Spanyolországban átlépte a 200 ezret az igazolt fertőzések száma


-A A+

Spanyolországban 200 210 ezerre emelkedett a vizsgálatokkal igazolt új típusú koronavírus-fertőzöttek száma, miközben a halálozások napi száma folyamatosan csökken - tájékoztatott a spanyol egészségügyi minisztérium hétfőn.

Az elmúlt egy nap során 399-en veszítették életüket, vasárnap 410-en, szombaton 585-en hunytak el. Utoljára egy hónappal ezelőtt volt 400 alatt a halálos áldozatok napi száma. A fertőzésbe eddig 20 852-en haltak bele. A tartományokból érkező napi jelentések alapján készült összesítés szerint 4266-tal nőtt a SARS-CoV-2 vírussal kiszűrtek száma, amelyből 2881 számít új esetnek, mivel 1385 teszt olyan pácienseknél lett pozitív, akiknek első tünetei már több mint két hete jelentek meg. Vasárnap 4218-cal, szombaton 4499-cel lett több diagnosztizált fertőzött.

A gyógyultak száma 3230-cal növekedett, amelyből 1694 pácienst az elmúlt 24 órában nyilvánítottak egészségesnek, a többiek korábbi, a statisztikába csak most bekerülő esetek. Vasárnapra 2695-en, szombatra 3166-an épültek fel a koronavírus-fertőzésből, összesen pedig 80 587-en, ami a kiszűrt esetek több mint 40 százalékát jelenti.

A fővárost is magában foglaló, 6,5 millió lakosú madridi autonóm közösségben 56 963-an fertőződtek meg eddig, közülük 31 762-en gyógyultak meg és 7351-en veszítették életüket, 112-en az elmúlt egy nap során haltak meg. A tartományban a halálesetek csökkenése miatt szerdától felszámolják a főváros fedett műjégpályáján létesített ideiglenes halottasházat. A múlt héten már bezárták a majadahondai jégpálya területén nyitott átmeneti halottasházat is, így már csak egy ilyen létesítmény üzemel, az Igazságügyi Orvosi Intézet új, de át még nem adott épületében.

Spanyolországban több mint egy hónapja van érvényben a lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapot. A kormány ezen a héten arra tesz javaslatot a parlamentnek, hogy ezt hosszabbítsa meg május 9-ig.

A spanyol központi bank legfrissebb jelentése szerint a járványügyi korlátozások következtében a spanyol gazdaság "példa nélküli" visszaesése várható, amely "messze meghaladja" a 2008-ban kezdődött globális pénzügyi válság bármelyik évében történteket. Számításaik szerint attól függően, hogy a korlátozó intézkedések meddig maradnak érvényben, a spanyol hazai termék (GDP) 6,6 és 13,6 százalék közötti zsugorodására lehet számítani idén. A munkanélküliségi ráta 18,3-21,7 százalék között lehet a múlt évi 13,8 százalék után, míg az államháztartási hiány növekedése 7 és 11 százalék között lehet ahelyett, hogy tovább csökkenne a tavalyi 2,6 százalékról. Megfordulni látszik az államadósság mérséklődése is, és elérheti akár a GDP 110-120 százalékát a 2019-es 95,5 százalékról - véli a jegybank.

Pedro Sánchez miniszterelnök korábban már beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány következtében az ország eladósodásának növekedésére kell számítani. A múlt héten egyeztetéseket kezdett a parlament pártjaival annak érdekében, hogy nemzeti paktumot fogadjanak el a járvány utáni gazdasági és társadalmi újjáépítésről.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja







EZT OLVASTA MÁR?

X