A ramadán idején is zárva marad a mekkai és a medinai mecset


-A A+

A ramadán idején is zárva marad az iszlám vallás két legfontosabb szentélye, a mekkai Nagymecset és a medinai „próféta mecsetje” – idézte keddre virradóra az al-Arabíja hírtelevízió a két mecset ügyeit kezelő szaúdi hivatal közleményét. A két szentélyben megtartják az imákat, de hívők nélkül.

Az iszlám országok zömében három nap múlva, pénteken kezdődik a böjti hónap, de a koronavírus okozta világjárvány miatt az idei ramadán idején sok helyütt zárva maradnak a mecsetek.Rijád március 27-én rendelte el az összes mecset ideiglenes bezárását, kivéve a mekkait és medinait. Három napra rá azonban ezekre is kiterjesztették a tilalmat, így a böjti hónap idején is zárva marad a mekkai Nagymecset (Maszdzsid al-Haram) és a medinai „próféta mecsetje” (Maszdzsid an-Nabaví).

Szaúd-Arábia február végén ideiglenesen megtiltotta a beutazást területére a koronavírus-járvány miatt, és emiatt az év bármely szakaszában teljesíthető kis zarándoklatra (umra) sem érkezhetnek egy ideig a muzulmánok. Rijád nemcsak a külföldről érkező zarándokok előtt zárta le a határt, hanem megtiltotta a beutazást mindenki számára, aki turistavízummal akart volna eljutni az országba.

Az intézkedés sok zarándok számára jelent csalódást, aki el akart volna jutni az umra keretében Mekkába és Medinába. Az umra zarándoklat az esztendő bármely időszakában végezhető, ellentétben a hádzs zarándoklattal, amely meghatározott időszakhoz kötött.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb összesítése szerint Szaúd-Arábiában jelenleg közel 10,5 ezerre rúg a koronavírussal fertőzöttek száma, és 103-an haltak bele a Covid-19 vírus okozta betegségbe.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.  







EZT OLVASTA MÁR?

X