Johnson: továbbra is az újabb járványhullám megakadályozása a legfontosabb


-A A+

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint továbbra is az a legfontosabb cél, hogy ne alakulhasson ki a koronavírus okozta Covid-19-járvány újabb hulláma.

Johnson maga is átesett a betegségen, néhány napig intenzív kórházi kezelésre is szorult és a hónap eleje óta a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, a Londontól 65 kilométerre északnyugatra lévő Chequersben lábadozott.

Hétfőn állt ismét munkába, és a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt felolvasott nyilatkozatában közölte: tényleges jelek vallanak arra, hogy Nagy-Britannia most már kezd túljutni a járvány tetőzésén. Ha ez a vírus fizikailag látható támadó, utcai rabló lenne, akkor azt lehetne mondani, hogy "most kezdjük két vállra fektetni" - fogalmazott a konzervatív párti miniszterelnök.

A kockázat is azonban most a legnagyobb, hiszen az eddig elért siker láttán sokakban felmerülhet, hogy nem érkezett-e el az ideje a járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítésének - tette hozzá. Johnson közölte: azt kéri az üzleti vállalkozásoktól, hogy legyenek úrrá türelmetlenségükön, mert nem szabad megkockáztatni a járvány újabb hullámának kialakulását, és azt, hogy emiatt "ismét a fékbe kelljen taposni", mert ez gazdasági katasztrófát okozna.

Az elemzői előrejelzések szerint a brit gazdaság a hatodik hete érvényben lévő eddigi korlátozó intézkedések miatt is várhatóan katasztrofális veszteségeket szenved.

A National Institute of Economic and Social Research (NIESR) nevű tekintélyes londoni gazdasági-társadalmi kutatóműhely legutóbbi tanulmányában közölte: modellszámításai szerint a brit hazai össztermék (GDP) az idei második negyedévben 15-25 százalék közötti mértékben zuhanhat, függően attól, hogy a korlátozó intézkedések meddig lesznek érvényben. A NIESR kiemelte, hogy az eddigi legnagyobb negyedéves visszaesést csaknem száz éve, 1921 második három hónapjában mérték a brit gazdaságban: akkor 12,3 százalékkal zuhant a hazai össztermék az előző negyedévhez képest.

Boris Johnson a Downing Streeten elmondott hétfői beszédében maga is kijelentette: tudja, hogy a magánszektor működése nélkül "semmi említésre méltó nem maradna a brit gazdaságból". Hozzátette ugyanakkor: ha a járvány esetleges újabb hulláma miatt ismét korlátozó intézkedéseket kellene bevezetni, az még nagyobb és még tartósabb gazdasági károkat okozna. A kormányfő kijelentette: nem hajlandó sutba dobni a brit lakosság áldozatvállalásának eredményeit. Johnson szerint akkor érkezik el a korlátozások enyhítésének ideje, ha már teljes biztonsággal kimondható, hogy a járvány első szakasza véget ért, ha a halálozások száma már folyamatosan lefelé tart és ha bizonyossá válik, hogy nem lesz olyan második járványhullám, amely maga alá gyűri az állami egészségügyi szolgálatot (NHS). Ekkor lehet majd egyenként, fokozatosan ismét "felfűteni a hatalmas brit gazdaság hajtóműveit", de jelenleg egyszerűen lehetetlen megmondani, hogy a korlátozó intézkedéseket milyen gyorsan vagy milyen lassan lehet módosítani - fogalmazott a brit miniszterelnök. Egyenes utalást tett azonban arra, hogy ezek a tervek már javában készülnek. Kijelentette: a brit kormány már a következő napokban sokkal többet fog erről mondani.

Nagy-Britanniában eddig 152 840 koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal, a járvány halálos áldozatainak száma 20 732. A legutóbbi, vasárnap este közzétett adatok szerint a megelőző 24 órában 413-an haltak meg a Covid-19 betegségben; áprilisban ez volt az eddigi legalacsonyabb napi halálozási szám.








EZT OLVASTA MÁR?

X