Kötelező lesz az óvodai és bölcsődei ügyelet biztosítása Magyarországon
Kötelezővé teszi a magyar kormány az önkormányzatoknak az óvodai és bölcsődei ügyelet biztosítását április végétől.
„Ahol a bölcsődék-óvodák bezártak, ott április 30-tól kötelező ügyeletet biztosítani. Természetesen ügyelni kell a szigorú járványügyi előírásokra, a gyerekek maximum ötfős csoportokban lehetnek. A munkahelyek számára is lehetővé tesszük a gyermekfelügyelet megszervezését annak érdekében, hogy a 14 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő munkatársaik számára ilyen lehetőséget is nyújthassanak” – közölte kedd reggel Facebook-oldalán Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
A Magyar Közlönyben hétfő éjszaka megjelent kormányrendelet értelmében a polgármester köteles megszervezni a bölcsődés- és óvodáskorú gyermekek napközbeni felügyeletét azokon a településeken, ahol a veszélyhelyzet miatt rendkívüli szünetet rendeltek el.
Az ügyeletet azon, fertőző betegségben nem szenvedő gyermekek számára kell biztosítani, akiknek szülője vagy más törvényes képviselője – munkavégzés vagy más ok miatt – ezt igényli. Az ügyelet iránti igény elektronikus levélben vagy telefonos értesítés útján is benyújtható, de a szülőnek írásban kell nyilatkoznia arról, hogy a gyermek nem szenved fertőző betegségben.
A rendelet szerint:
- az ügyeletet a szülő által igényelt időszakban, de legfeljebb munkanapokon 6 és 18 óra között kell biztosítani;
- az ügyeletet kiscsoportos formában kell megszervezni, csoportonként legfeljebb 5 gyermek felügyelete biztosítható;
- az ügyelet vegyes életkori csoportokban is megszervezhető;
- az ügyeletért térítési díj nem kérhető;
- a gyermekétkeztetést az ügyelet teljes időtartama alatt a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint kell biztosítani;
- a polgármester az ügyeletről naponta tájékoztatja a minisztert.
- 33151 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33153 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33153 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33154 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33156 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33156 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni