Pokolgép robbant a török ellenőrzés alatt álló szíriai Afrínban, sokan meghaltak


-A A+

Üzemanyagszállító tartálykocsiba rejtett pokolgép robbant kedden Szíria északnyugati részében, a Törökország által támogatott lázadók ellenőrzése alatt álló Afrín város központjában. A detonációban legkevesebb 40 civil meghalt, köztük 11 gyerek, 47-en pedig megsebesültek - közölte hivatalos Twitter-fiókján a török védelmi minisztérium.

A tárca a Törökország által terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát tette felelőssé a merényletért.

Az Anadolu török állami hírügynökség "helyi biztonsági erők" állítására hivatkozva szintén az YPG terrortámadásának minősítette az esetet.

 

Az Anadolu úgy tudja, hogy a robbantás következtében több épületben károk keletkeztek, néhány autóra pedig átterjedt a tűz és leégtek. A sebesülteket a helyszínre érkező mentőegységek kórházakba szállították.

A Törökországgal határos Afrín körzetet és a várost egy időben az YPG tartotta fennhatósága alatt, 2018 márciusára azonban a török hadsereg és szíriai szövetségese, az akkori nevén Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) lázadócsoport az Olajág fedőnevű hadművelet keretében kiűzte onnan a kurd fegyvereseket. Az YPG a térségben jelenleg Afríntól délkeletre a közeli Tell-Rifát várost és környékét ellenőrzi.

A mostani afríni merénylet azóta már a sokadik a sorban. Miként korábban, úgy a keddi támadás elkövetőjeként sem jelentkezett egyelőre egyetlen szervezet sem.

(Címlapfotó forrása: Wikipedia)

 








EZT OLVASTA MÁR?

X