Kedvenc villájába menekülhetett a koronavírus elől Kim Dzsongun


-A A+

Továbbra sem tisztázott, hogy mi történt az április közepe óta nyilvánosan nem mutatkozó észak-koreai vezetővel. Dél-koreai és amerikai illetékesek arra hajlanak, hogy Kim Dzsongun kedvenc villájába húzódott vissza az országában hivatalosan nem létező koronavírus-járvány elől, írja a Reuters.

A feltételezést az NK PRO műholdfelvételeire alapozzák, amelyek kedden egy tengerparti üdülő, Vonszan környékén érzékelték az észak-koreai vezető és emberei által használt hajók mozgását, ami megerősíti az országot figyelő másik szervezet, a 38 North múlt heti jelzését, miszerint a vonszani villa saját vasútállomásán állomásozott Kim Dzsongun magánvonata.

A dél-koreai és amerikai illetékesek szerint elképzelhető, hogy az észak-koreai vezető ide húzódott vissza, valószínűleg azért, hogy ne fertőződjön meg a koronavírussal. Ugyanakkor elvetették azokat a korábbi sajtóértesüléseket, hogy Kim Dzsongun komoly betegséggel küzdene.

Az észak-koreai hivatalos média legutóbb április 11-én számolt be a vezető hollétéről, azóta csak üzeneteket és leveleket idéznek tőle.

Az ország keleti partján fekvő Vonszanban van Kim Dzsongun egyik kedvenc rezidenciája, amely saját stranddal, kosárlabdapályával, lovaglópályával és vasútállomással rendelkezik. Michael Madden amerikai szakértő szerint az észak-koreai vezetőnek mintegy 13 rezidenciája van, és mindenik alkalmas arra, hogy onnan vezesse az országot. 

Washington továbbra is Észak-Korea atomfegyver-mentesítését szorgalmazza, függetlenül attól, ki az ország vezetője – jelentette ki szerdán tartott washingtoni sajtóértekezletén az amerikai külügyminiszter. Mike Pompeo leszögezte: nem kíván az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun egészségi állapotáról szóló sajtóhírekkel foglalkozni. Hangsúlyozta: az amerikai kormányzat a Donald Trump elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető közötti, 2018 júniusában Szingapúrban kötött megállapodáshoz tartja magát, és annak értelmében változatlan célja Észak-Korea teljes körű és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítése. Az amerikai külügyminiszter azt hangoztatta, hogy Washington továbbra is reményeket fűz az atomfegyver-mentesítéshez vezető tárgyalásokhoz. Ez szerinte jó az amerikai és az észak-korai népnek és az egész világnak egyaránt. (MTI)







EZT OLVASTA MÁR?

X