Kielben konzultált a kisebbségi polgári kezdeményezésről az RMDSZ


-A A+

Az Európai Unió nem tesz eleget az európai kisebbségek kulturális és nyelvi sokszínűségének megőrzéséért, miközben nem adottak a legtöbb közösség megfelelő európai szintű közképviseletének feltételei sem. Ezen európai szintű nyomásgyakorlással kell változtatni – állapította meg a Schleswig Holstein németországi tartomány székhelyén, Kielben tartott megbeszélésein Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Anne Spoorendonk, a tartományi kormány művelődési, igazságügyi és európa-ügyi minisztere és Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke.

A találkozó az utolsó volt abból a sorozatból, amelynek során a kisebbségi polgári kezdeményezés alapítói felkeresték azokat a közéleti személyiségeket, akik elfogadták a felkérést és a héttagú kezdeményező bizottság tagjaivá váltak. A találkozón jelen volt Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója és Vincze Loránt, az RMDSZ nemzetközi titkára.

Schleswig-Holstein, Németország legészakibb tartományában fríz, szinti roma és dán kisebbség él. A közel három millió lakosú tartományban mintegy ezer szinti roma, ötvenezer dán és tízezer fríz lakik. Utóbbi két kisebbség Dél- Schleswig Választási Egyesület  - SSW néven politikai pártot alapított, amely koalíciós partnerként tavaly óta tagja a tartományi kormánynak, Anne Spoorendonk révén pedig a kisebbségeknek első ízben van miniszterük.

Kelemen Hunor szövetségi elnök megelégedéssel nyugtázta, hogy sikeres volt a kezdeményezés előkészítő szakasza, véleménye szerint azonban a neheze - a Minority SafePack regisztrálása és az egyéves aláírásgyűjtés - még csak ezután következik.

„Csupán az európai kisebbségek összefogása és aktív részvétele révén tudjuk összegyűjteni az egymillió aláírást. Azt tervezzük, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség erejénél és számarányánál fogva nagyobb erőfeszítést vállal, de az EU térképét lefedő, valamennyi kisebbségi közösség részvételére, támogatására szükség lesz. Nagyon örvendek annak, hogy Anne Spoorendonk miniszternek az a szándéka, hogy aktívan és közvetlenül kapcsolódjon majd a következő időszak tennivalóihoz” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Anne Spoorendonk miniszter kijelentette: „a kisebbségi polgári kezdeményezés révén most lehetőségünk van arra, hogy hallassuk a nemzeti kisebbségek hangját és növeljük európai befolyásukat. Meggyőződésem, hogy a kisebbségi politikák alakulása meghatározó lesz Európa fejlődése szempontjából. Meg kell győznünk Európát és Európa régióit arról, hogy a kisebbségek léte nem teher, és nem fenyegetés számukra, hanem olyan képességekkel rendelkező közösségekről van szó, amelyek minden társadalom javára és gazdagodására válnak.”

„Két évvel ezelőtt, amikor először beszélgettünk a Lisszaboni Szerződés által nyújtott új jogi eszközről, kevesen gondolták volna, hogy ennyire erős támogatókat szerzünk. Az első időszak sikerét, az egyre növekedő számú partnerszervezetet látva, meggyőződésem, hogy a kisebbségi kezdeményezés valósággá válik” – hangsúlyozta a találkozón Hans Heinrich Hansen a FUEN elnöke.

Ugyancsak Kielben, a regionális parlament székhelyén találkozott a kisebbségi polgári kezdeményezés küldöttsége a dániai német kisebbség, a Sydslesvigsk Forening vezetőivel, Dieter P. Küssner elnökkel és Jens A. Christiansen főtitkárral. A németországi dán kisebbség ernyőszervezete aktív tagja a FUEN-nek és a többi németországi kisebbségi közösséggel eggyütt elkötelezetten támogatják az őshonos nemzeti kisebbségek polgári kezdeményezését.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X