Tiltakozik az ellenzék, mert Magyarország nem csatlakozik a nőket védő isztambuli egyezményhez
Közösen tiltakozott a magyarországi ellenzék több női képviselője, miután KDNP-s politikusok kezdeményezésére a parlament kedden politikai nyilatkozatban utasította el az isztambuli egyezményhez való csatlakozást.
A szavazás után tartott sajtótájékoztatón Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök és a kormánypártok háborút indítottak a nők ellen. A döntés elvette annak lehetőségét, hogy hatékonyan lehessen fellépni a nők és a gyermekek elleni erőszak ellen - jelentette ki.
A képviselő hangsúlyozta, minden magyar nőért ki akarnak állni, mert az erőszak nem ismer sem pártokat, sem származást, sem vallási hovatartozást.
Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselője úgy fogalmazott: a Fidesz-KDNP módszere az, hogy amikor nincs igaza, akkor „bánt, megaláz, üt”, és mindent elkövet annak érdekében, hogy „lejárassa, megsemmisítse” azokat, akiknek igazuk van. A Fidesz-KDNP-nek az a problémája, hogy az Országgyűlésben vannak nők, mert a nők minden nap tükröt tartanak eléjük - közölte. A kormánypártok hatalomgyakorlásának ugyanis „a legfontosabb eszköze a női nem lejáratása” - mondta.
Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese kijelentette, a Fidesz hazudik, amikor azt állítja, hogy a magyar állam megvédi az erőszak minden áldozatát. A magyar állam nem védte meg a hatgyermekes Orosz Bernadettet, ahogy nem védte meg Szilágyi István színművészt sem, akit „saját gyermeke vert”. Ízléstelen a színész halálának másnapján olyan politikai nyilatkozatot vinni az Országgyűlés elé, ami azt üzeni, hogy az áldozatok nem számítanak - bírált.
A képviselő az áldozatok érdekében azt kérte, hogy hozzanak létre önálló költségvetési alapot, növeljék az iskolapszichológusok számát, építsék be a Nemzeti alaptantervbe a családon belüli erőszak elleni fellépést, képezzék a témában a rendvédelmi és igazságügyi dolgozókat, erősítsék meg a jelzőrendszert és az anyaotthonok kapacitását, valamint indítsanak több vizsgálatot hivatalból.
Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a fizikai erőszakot mindig megelőzi a verbális erőszak. Azt állította, hogy az elmúlt hetekben nem csak a parlamentben tapasztalták az ellenzéki képviselőnőkkel és szavazókkal szembeni verbális erőszakot, de a kormánypárti képviselők közösségi oldalain is az látható, hogy az ő szavazóik is „egyre inkább erre az útra tévedtek”.
Hangsúlyozta, a verbális erőszak gyakran torkollik fizikai erőszakba, az ellenzék azonban nem szeretné, ha az ország egy olyan úton indulna el, ahol meg lehet verni azokat, akik mást gondolnak a politikáról, az egészségügyről vagy az oktatásról.
Vadai Ágnes kezdeményezi, hogy az ellenzéki politikusok újra nyújtsák be az isztambuli szerződés ratifikálásáról szóló korábbi javaslatukat.
Hohn Kriszitna, az LMP képviselője jelképnek nevezte az isztambuli egyezményt, amit a kormánypártok a politikai nyilatkozat elfogadásával lesöpörtek a színről. Ezzel a lépéssel sok embertől, látens áldozatoktól vették el a reményt - jelentette ki.
Szél Bernadett (független) azt kérte, hogy a KDNP inkább az egészségügyi és munkaügyi problémákkal foglalkozzon és ne azzal, hogy ellehetetleníti az egyezményt.
KDNP: a magyar jogrendnek már része a nők és a gyermekek védelme
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) politikai nyilatkozatot terjesztett hétfőn az Országgyűlés elé az isztambuli egyezmény ratifikációjának és kötelező hatályának elutasításáról. A kisebbik kormánypárt szerint az egyezmény egyes pontjai ellentétesek a kormány migrációs politikájával.
Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője javaslatukat indokolva az MTI-nek kiemelte: az egyezményben lévő ideológiai megközelítés a magyar jogrenddel és saját meggyőződésükkel is ellentétes. Rámutatott: a dokumentum elő akarja írni a társadalmi nemek definícióját, és ezzel együtt „a romboló genderszemlélet” bevezetését, valamint a rá akarja erőltetni az országokra menedékjog nemi alapon történő biztosítását.
Mivel a magyar emberek már számos alkalommal kifejezték ezzel kapcsolatos véleményüket, ezért nem tudnak támogatni olyan egyezményt, amely felgyorsítja vagy könnyebbé teszi a bevándorlást Európába - hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.
Kitért arra is: a parlament és a kormány által eddig meghozott döntések és jogszabályok széles körű védelmet biztosítanak az érintetteknek, ideértve a szigorú fellépést a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak ellen.
„Jogunk van megvédeni országunkat, kultúránkat, törvényeinket, hagyományainkat és nemzeti értékeinket, amelyeket sem a többségi meggyőződéstől eltérő genderszemlélet, sem a korlátozás nélküli vagy a társadalmi nemek alapján előnyöket biztosító bevándorlás nem veszélyeztethet” - fogalmazott Nacsa Lőrinc.
Jelezte: az egyezmény azon pontjai, melyekre maguk is értékként tekintenek - különösen a gyermekek védelme és a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés -, jelenleg is része a magyar jogrendszernek. Így kimondható, hogy az egyezmény ideológiai követelések nélküli részei már biztosítottak Magyarországon - mondta. Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Magyarország kormánya kiemelten fontos feladatának tartja a nőkkel szemben erőszak minden formája elleni hatékony fellépést, elutasítja a nők elleni és a kapcsolati erőszak valamennyi formáját.
- 33160 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33162 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33163 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33164 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33165 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33166 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni