Az olasz balközép bocsánatot kér Romano Proditól


-A A+

Az olasz Demokrata Párt (PD) aláírásgyűjtést indított, hogy így kérjen bocsánatot Romano Proditól, a balközép volt kormányfőjétől azért, hogy a párt nem szavazta meg államfőnek.

Kétszázötvenen már csatlakoztak a bocsánatkéréshez, amelyet a PD-nek a Matteo Renzi firenzei polgármester vezette fiatalabb szárnya kezdeményezett - jelentette a Corriere della Sera című napilap kedden. A bocsánatkérés egyben a pártban csalódott több millió PD-szavazónak is szól, akik nem a februári parlamenti választáson adott voksuk szerinti kormányt kaptak.

Választási győzelme ellenére a PD nem tudott kormányt alakítani, és Prodit sem sikerült megválasztani Giorgio Napolitano köztársasági elnök utódjának.

Prodit a PD április 18-án jelölte államfőnek, de a párt parlamenti képviselőinek közel egynegyede nem támogatta a balközép alapítójának tartott, kétszeres kormányfőt.

Ezt követően Prodi felszólítására Pierluigi Bersani PD-főtitkár lemondott. A balközépet 1996 óta vezető Prodi nem újította meg saját PD-tagságát sem.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X