Fertőtlenítették a hétfői újranyitásra a Szent Péter-bazilikát


-A A+

A szobrokat, márványfalakat és a padlózatot is fertőtlenítették a vatikáni Szent Péter-bazilikában és a másik három nagy római bazilikában, amelyek az olaszországi templomokkal együtt május 18-án nyitják meg ismét kapuikat a hívők előtt – közölte a Vatikán pénteken.

Tetőtől talpig védőruhába öltözött takarítószemélyzet végezte a Szent Péter-bazilika fertőtlenítését. A munka több napot vett igénybe, annál is inkább, mivel a Vatikán által közölt felvételek szerint a fertőtlenítés nem csak a nagyobb felületeket érintette, hanem az épületet díszítő számtalan szobrot, kisebb kápolnákat, valamint a bazilika külső falainak, homlokzatának alsóbb részeit is, amelyet az arra haladók megérinthetnek. Fertőtlenítették a bazilikában őrzött Pieta-szoborcsoportot védő ütésálló üveget is. A járványmegelőzési munkákban a svájci gárdisták is részt vettek.

A Szent Péter-bazilikát március 9-én zárták le, és több mint két hónap után hétfőn nyitják újra a látogatók előtt. Ez azt jelenti, hogy a Szent Péter térre is ismét szabad lesz a belépés. Hasonlóképpen fertőtlenítették Róma másik három nagy pápai bazilikáját is: a Santa Maria Maggiorét, a lateráni Szent János és a városfalakon kívüli Szent Pál-bazilikát is. A Vatikán bejelentése szerint a bazilikákba belépőket testhőmérséklet-mérővel ellenőrzik.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X