Újabb tömeges „járványcunamitól” tartanak Ausztriában


-A A+

Közösen kell fellépni a koronajárvány esetleges második hulláma ellen - jelentette ki Karl Nehammer belügyminiszter hétfőn, azt követően, hogy az osztrák főváros több intézményében ismét csoportosan fertőződtek meg koronavírussal.

"Gyors és intenzív párbeszédre" van szükség az osztrák kormány és Bécs főváros vezetése között - jelentette ki Nehammer. A konzervatív néppárti belügyminiszter elsősorban azt kifogásolja, hogy az országos koronavírus-munkacsoport és Bécs szociáldemokrata vezetése között nem zökkenőmentes az együttműködés. Hangsúlyozta: Bécsnek is érdekében áll, hogy ne következzen be egy tömeges "járványcunami", és közösen akadályozzanak meg egy esetleges második hullámot.     

Bécs 6. kerületi menekültszállásán újabb hét ember fertőződött meg koronavírussal; az eset összefügghet egy több mint két héttel korábbi esettel, amikor egy másik menekültügyi központban 40 ember koronavírus-tesztje lett pozitív, és emiatt a lakókat evakuálni kellett. Több mint ötvenen fertőződtek meg ugyanakkor két postai logisztikai központban is, az alsó-ausztriai Hagenbrunnban, valamint Bécs egyik városrészében, Inzersdorfban. Időközben megállapították, hogy a postán történt fertőzések összefüggnek egy bécsi kerületi  menekültszálláson, valamint egy óvodában történt esetekkel.

Vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, ki a felelős a történtekért. A hagenbrunni posta fertőzött dolgozói közül ugyanis néhányan Bécsben laknak. Peter Hacker (SPÖ), Bécs egészségügyi tanácsosa szerint "Hagenbrunnba vezetnek a szálak", az ottani logisztikai központ 300 dolgozója közül ugyanis 130-an fertőződtek meg, és ők vihették tovább a vírust az osztrák fővárosba, így az ottani menekültszállókra is. Irmgard Lechner, Alsó-Ausztria tartományi közegészségügyi főorvosa szerint ugyanakkor erre vonatkozóan nincsenek bizonyítékok. Elmondása szerint a postai logisztikai központban korábban egyetlen egy koronavírusos esetet sem diagnosztizáltak. Közben Hagenbrunnban a postán a dolgozók létszáma a megbetegedések miatt olyan jelentős mértékben csökkent, hogy nem tudják feldolgozni a csomagokat. Az osztrák szövetségi hadsereg katonáit "vetették be", 397 -en segítenek, hogy az országban mindenki megkapja a csomagját. "Még soha nem volt ekkora szükség a hadsereg katonáira, mint most" - jelentette ki Klaudia Tanner védelmi miniszter, amikor hétfőn ellátogatott a bevetésre váró újabb egységekhez, majd Hagenbrunnba is. A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a katonák jelenleg is "Ausztria érdekében" tevékenykednek.     

Ausztriában összesen 16 201 ember koronavírus-tesztje lett pozitív, közülük 14 614-en már meggyógyultak. A fertőzés szövődményeibe 629-en haltak bele. Kórházi kezelésben 196-an részesülnek, közülük 45-en vannak intenzívosztályon. Az aktív betegek száma 1026, közülük 596-an Bécsben élnek.








EZT OLVASTA MÁR?

X