Más tüneteket produkálnak Kínában az új koronavírus-fertőzöttek


-A A+

Csiu Haj-bo, Kína egyik legnevesebb orvosszakértőjének beszámolója szerint az ország észak-keleti részén az elmúlt napokban koronavírussal diagnosztizált betegek más tüneteket produkálnak, és hosszabb a betegség lappangási ideje is, mint azoknál, akik hónapokkal ezelőtt fertőződtek meg a járvány kezdetén Vuhanban - írta helyi forrásokra hivatkozva a The Japan Times című lap.

Az orvos elmondása szerint a Hejlungcsiang és Csilin tartományban az utóbbi időszakban azonosított fertőzöttek esetében megnyúlt a lappangási idő, nincs lázuk, de rendkívüli fáradékonysággal és torokfájással küzdenek. Az új betegek esetében ráadásul a negatív tesztet követően a megszokottnál – 1-2 hét – jóval hosszabb idő után is kimutatható a fertőzés, ez pedig a koronavírus mutálódására utaló jel.

A kínai orvosok azt is megfigyelték, hogy az ország észak-keleti részében újjonnan megbetegedetteknél a tüdő szenved károsodást, míg a vuhani eredetű koronavírus esetében a vese, a szív és több belső szerv sínylette meg a megfertőződést. 








EZT OLVASTA MÁR?

X