Már csak a Lordok állhatják útját a brit melegházasságoknak


-A A+

Nagy többséggel elfogadta a brit parlament alsóháza kedd este az azonos nemű párok házasságának engedélyezését célzó törvénymódosítási javaslatot. A kormányzó Konzervatív Párt képviselőinek jelentős része azonban elvetette saját kormányának indítványát, vagy legalábbis tartózkodott.

A javaslatot 366-161 arányban hagyta jóvá az alsóház. Ez a többszöröse a konzervatív-liberális kormánykoalíció alsóházi többségének, ami azt jelenti, hogy a Liberális Demokraták mellett legnagyobb ellenzéki erő, a baloldali Munkáspárt is szinte egyöntetűen támogatta módosítást.

A nem hivatalos adatok szerint ugyanakkor a jelenlévő konzervatív törvényhozóknak valamivel több mint a harmada nem szavazta meg a módosítási kezdeményezést.

Ez újabb jele annak a mély megosztottságnak, amely az azonos neműek házasságának kérdésében támadt a konzervatívok soraiban.

A törvényjavaslatot kedd este harmadik olvasatban hagyta jóvá az alsóház, és a módosítás ezután a felső kamara, a Lordok Háza elé kerül. Innentől a végső jóváhagyás már csaknem garantált, bár a főrendi ház késleltetheti a módosított törvény életbe lépését.

David Cameron miniszterelnök ugyanakkor a kedd esti szavazás után kijelentette: reméli, hogy hamarosan törvényerőre emelkedik az azonos neműek házasságának lehetőségét megteremtő jogszabálytervezet.

A Nagy-Britanniában államegyháznak minősülő anglikán unió - amelynek első számú vezetője a mindenkori brit uralkodó, jelenleg II. Erzsébet királynő - mindazonáltal már tavaly nyáron bejelentette, hogy nem tud támogatni olyan törvénymódosítást, amely a házasságnak mint "férfi és nő egybekelésének lényegi, a történelem során intézményesült jellegét változtatná meg".

Ugyancsak már tavaly elítélte a kormány kezdeményezését Vincent Nichols, Westminster érseke, az ötmillió hívőt számláló angol-walesi katolikus közösség legfőbb vallási méltósága. Nichols karácsonyi miséjén kijelentette, hogy az azonos neműek házasságának törvényesítése egyik politikai párt választási programjában sem szerepelt, ezért a módosítás "demokratikus szempontból törvényalkotási romhalmaz".

A kedd esti végszavazás idején tiltakozó demonstrációk voltak a londoni parlament westminsteri épületénél. A rendőrség őrizetbe vett egy nőt, aki autóval be akart hajtani a parlament zárt és fegyveresen őrzött kapuján a szavazás alatt.








EZT OLVASTA MÁR?

X