19 éves ámokfutó késelt az ausztriai Badenban
Hatan megsebesültek egy késeléses támadás során az alsó-ausztriai Baden bei Wien településen. A feltételezett elkövetőt elfogták - adta hírül csütörtökön az osztrák sajtó.
A gyanúsított egy 19 éves, osztrák állampolgárságú férfi, aki csütörtökre virradó éjszaka a Bécs elővárosának számító településen késsel rátámadt öt emberre, köztük fiatalkorúakra - tájékoztatott Raimund Schwaigerlehner rendőrségi szóvivő. A rendőrséget először egy térre, majd egy bevásárlóközponthoz riasztották. Az első helyszínről egy sebesültet kórházba szállítottak, a másodikon pedig további három sebesültet találtak.
Kutyákkal kutatták át a környéket, majd az elkövetőt egy villa előtt elfogták. Ő maga is megsebesült a verekedés során, kezén vágási sérülések voltak, ezért őt is kórházba szállították. A tervek szerint a közeljövőben kihallgatják. A rendőrség lefoglalt egy tőrt, amelynek a pengéje öt centiméter hosszú, az elkövető valószínűleg azzal sebesítette meg áldozatait.
Az első feltételezések szerint nem zárható ki, hogy az elkövető és áldozatai ismerték egymást.
A sebesültek közül senki sincs életveszélyben. A rendőrség tovább vizsgálja az ügyet.
- 33284 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33286 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33286 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33287 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33289 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33289 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni