Június 8-ától kéthetes karanténba kell vonulniuk a Nagy-Britanniába érkezőknek


-A A+

Június 8-ától kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek - jelentette be pénteken a brit belügyminiszter. 

 Priti Patel, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta a Downing Streeten, elmondta azt is, hogy a rendelkezés megsértőinek ezer font pénzbírságot kell fizetniük, sőt büntetőeljárás is indulhat ellenük, és a szabálysértésen ért külföldieket végső esetben kitoloncolhatják az országból. A rendelkezés nem vonatkozik az Írországból Nagy-Britanniába utazókra.

A karanténszabály pénteken ismertté vált szövegében ugyanakkor nincs utalás arra, hogy a Franciaországból érkezők is mentességet kapnának. A londoni miniszterelnöki hivatal május eleji közlése szerint Boris Johnson brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök telefonon megállapodott arról, hogy a Franciaországból Nagy-Britanniába érkezőkre nem vonatkoznak karanténintézkedések. Brit kormányforrások azonban nem sokkal később már azt közölték, hogy a szabályozás a Franciaországból érkezőkre is vonatkozik, és a pénteken ismertetett részletek ezt támasztják alá.

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X