A spanyol kormány hatodszorra is meghosszabbítaná a járvány miatti szükségállapotot


-A A+

A spanyol kormány hatodszorra és ezúttal utoljára kezdeményezi a parlamentnél a koronavírus-járvány miatt bevezetett szükségállapot meghosszabbítását – jelentette be Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök Madridban tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A március 15. óta érvényben lévő szükségállapot felhatalmazást ad a kormánynak rendkívüli intézkedések bevezetésére a járványügyi védekezésben, ilyen például az állampolgárok szabad mozgásának korlátozása. Az alkotmány értelmében egyszerre 15 napra rendelhető el, további fenntartásához minden alkalommal a törvényhozás támogatása szükséges.

„Nem feledhetjük, hogy a Covid-19 életek ezreit követelte. Óvatosságot kérek és az egészségügyi szabályok betartását. Csaknem elértük, amit terveztünk” – hangsúlyozta a kormányfő. Mint mondta, a szükségállapot utolsó, június 21-ig tartó szakasza már sokkal könnyebb lesz, mint korábban, hiszen fenntartása mellett folytatódik a járványügyi korlátozások fokozatos feloldása.

Június 8-tól azok a tartományok, amelyek a lazítások utolsó, hármas fázisában lesznek, visszakapják az egészségügyi minisztériumtól a járványügyi hatásköröket, és maguk dönthetnek arról, hogy milyen ritmusban, hogyan folytatják az enyhítéseket. Egyedül az állampolgárok szabad mozgásának korlátozása az, ami továbbra is a központi kormány kezében marad, amíg tart a szükségállapot – tette hozzá Pedro Sánchez. Ez azt jelenti, hogy lejártáig várhatóan továbbra sem hagyhatja el senki a lakhelye szerinti megyét.

A kormány jövő keddi ülésén fogadja el a szükségállapot meghosszabbításáról szóló javaslatát és benyújtja a parlamentnek, amely még a héten szavaz a kezdeményezésről. Addig is a kisebbségi kormánykoalíció több párttal kíván még egyeztetni a kellő támogatás megszerzése érdekében.

Az egészségügyi minisztérium legfrissebb tájékoztatása szerint az elmúlt egy napban 96-tal nőtt a fertőzöttek és kettővel a halálos áldozatok száma. A járvány kezdete óta 239 429 esetet azonosítottak vizsgálatokkal, közülük 27127-an hunytak el. Több mint négymillió koronavírus-tesztet végeztek el, fél milliót az elmúlt egy hétben.








EZT OLVASTA MÁR?

X