Műkincsrablókat fogtak el Romániában


-A A+

Elfogtak egy román és egy magyar állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint idén februárban több mint százmillió forint értékben lopott el mintegy ötven műkincset egy budapesti belvárosi lakásból - közölte a rendőrség a honlapján szerdán.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők február 28-án a falat kibontva törtek be a belvárosi lakásba. A román hatóságok április 19-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak közreműködésével Romániában fogták el a két férfit, aki összefüggésbe hozható a bűncselekmény elkövetésével - olvasható a police.hu oldalon.

A megtalált műkincsek közül két nagy értékű serleget szerdán adtak át a román hatóságok a magyar rendőrségnek a vállaji határátkelőhelyen.

Bánföldi Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) betörési osztályának vezetője az átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: a lakásban lévő magángyűjteményből mintegy ötven darab - egyenként nagyjából 1-2 millió forint értékű - műkincset tulajdonítottak el az akkor még ismeretlen tettesek. A nyomozásba bekapcsolódott a román rendőrség is, ennek eredményeképpen áprilisban Romániában elfogták azt a két férfit, aki összefüggésbe hozható a bűncselekmény elkövetésével.

A nyomozásban a megyei rendőrség is szerepet játszott, a román hatóságoktól kapott információk alapján sikerült behatárolni azt az elkövetői kört, amellyel szemben tart az eljárás - közölte Tarcsa Csaba ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a tájékoztatón, amelyen a máramarosi határrendőr főfelügyelet vezetője is részt vett. Az elfogott magyar, illetve román állampolgár szerepének tisztázását és az esetleges további elkövetők felderítését megkezdték a BRFK nyomozói.

A már megtalált két ezüstserleg egyike mintegy nyolcmillió, a másik, négyszáz éves műtárgy értéke körülbelül 600 ezer forint - hangzott el az átadáson.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X