Az izraeliek 2-3 százalékát fertőzhette meg eddig a vírus


-A A+

Az izraeliek 2-3 százalékát fertőzhette meg eddig a koronavírus a Tel-Aviv-i egyetem szerológiai kutatása alapján - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.

Az egyetem kutatói az egészségügyi minisztérium felkérésére vizsgálták meg az izraeli lakosságot, hogy megtudják az átfertőzöttség jelenlegi mértékét. Vért vettek az izraeli népesség összetételének megfelelő, 1700 fős reprezentatív minta tagjaitól, hogy megállapítsák, hányan termeltek közülük ellenanyagot a vírussal szemben, ami fertőzöttségüket bizonyítja. Ilyen ellenanyagot akkor is termel az emberek szervezetének immunrendszere 2-3 héttel a fertőzés után, ha  semmiféle tünete sem alakult ki náluk a koronavírus okozta betegségeknek, vagyis látszólag teljesen egészségesek.

A tanulmány szerint a 40-60 éves korosztálynál az átlagnál némileg magasabb arányban volt jelen az ellenanyag, míg a 19 év alattiaknál ugyanez az arány csekélyebb volt. Ezen kívül a férfiak fertőzöttebbnek bizonyultak a nőknél, a tel-aviv-iak és a jeruzsálemiek pedig a haifaiaknál. „Az adatok azt mutatják, hogy az eddig ismert mintegy 17 ezer koronavírus-fertőzött mindegyikére 11-16 nem felismert fertőzés jutott” – nyilatkozta a kutatás egyik vezetője, Dani Kohen professzor a ynetnek. „Az eredmények azt mutatják, hogy a kijárási korlátozások  megfelelően működtek, a lakosságnak csak néhány százaléka volt kitéve a vírusnak. Ezért Izrael  nagyon messze van a vágyott nyájimmunitástól" - tette hozzá.

Izraelben májusban fokozatosan visszaszorult a járvány, de az utóbbi időben ismét egyre több beteget találtak, elsősorban az iskolákban elharapódzott fertőzések miatt. Az elmúlt héten több új ismert esetet regisztráltak, mint előtte három hétig összesen. Az elmúlt héten újra bezártak 31 iskolát, 3723 tanulónak és tanárnak házi karanténba kellett vonulnia. Ismét jelentősen növelik a tesztelést, a mentőszolgálat megnyitott több, már bezárt "drive in", vagyis autós tesztelő állomást, ahol olyanok jelentkezhetnek, akik kapcsolatba kerültek ismert fertőzöttekkel, még ha nincsenek is tüneteik.

A koronavírus megjelenése óta 17 219 fertőzöttet találtak, akik közül 14 915-en már meggyógyultak. Jelenleg 31-en vannak súlyos állapotban, közülük 30-an lélegeztetőgépen. A halálos áldozatok száma 287.







EZT OLVASTA MÁR?

X