Trianon 100: közös virtuális emlékműsorral emlékeznek a felvidéki magyarok


-A A+

Tekintettel a koronavírus-járvány miatt elrendelt óvintézkedésekre, rendhagyó módon, közös virtuális emlékműsorral idézik fel a Felvidéken a trianoni békediktátum századik évfordulóját és annak következményeit - közölte az MTI-vel Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja (MKP) ügyvezető testületének elnöke.

 

A virtuális emlékműsor az MKP kezdeményezésére, a Pro Media Alapítvány által működtetett ma7 médiacsalád kivitelezésében készült, a Rákóczi szövetség, a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC), a Pázmáneum és a Via Nova társszervezésében. "Olyan műsorfolyamot próbáltunk közösen összerakni, amely méltó a nemzeti összetartozás megéléséhez ezen a napon, a műsor a felvidéki magyar társadalomnak egy hihetetlenül széles metszete lett" - mondta Őry Péter. „Az elmúlt 100 év hihetetlenül gazdag volt történésekben, jobb és rosszabb időszakokat is megéltünk, bűn lenne nem visszatekinteni erre az időszakra, mérleget kell vonni, értékelni és a jövőbe tekinteni" - mondta az emlékműsorról Molnár Judit, a ma7 médiacsalád főszerkesztője. Rámutatott: műsorukban megpróbálták a művészetnek és a politikumnak egyaránt helyet adva összefoglalni az adott időszak sorsfordulóit. Hozzáfűzte: a több mint hétórás internetes műsorfolyam mellett, a Magyar 7 hetilap 100 oldalas melléklettel emlékezik erre az évfordulóra.

 A műsorfolyamban mások mellett neves magyar művészek és történészek foglalják össze a felvidéki magyarság elmúlt száz évének legfontosabb eseményeit. A műsorban elhangzik Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak a felvidéki magyarokhoz intézett üzenete is. A nézők elzarándokolhatnak több felvidéki emlékhelyre, köztük az Apponyi sírbolthoz, a határfolyóvá lett Ipolyhoz vagy a szétszakítottság egyik jelképévé vált kettévágott faluba, Szelmencre is, valamint több felvidéki család sorsán keresztül abba is beletekinthetnek, hogyan élte meg a felvidéki magyarság az utóbbi egy évszázadát.

Az internetes műsorfolyam a www.ma7.sk honlapon és a felvidek.ma portálon kívül az MKP és a társzervezők elektronikus felületein lesz megtekinthető. A műsorfolyam élőben június 4-én délután kezdődik, és jelképesen 20 óra 20 perckor ér véget, s később felvételről is visszanézhető lesz.








EZT OLVASTA MÁR?

X