II. Lipót brüsszeli lovasszobrát is „utolérte a végzet”


-A A+

Festékkel öntötték le ismeretlenek a belga gyarmati múlt ellentmondásos alakjának számító egykori uralkodó, II. Lipót lovasszobrát a Brüsszel belvárosában álló királyi palota szomszédságában. Talapzatát rasszizmusellenes feliratokkal látták el - közölte a Le Soir című belga napilap szerdán.

A napilap beszámolója szerint a feliratok legtöbbje az egykori uralkodó magánterületének számító kongói gyarmaton elkövetett kegyetlenségekre emlékeztetnek, illetve bocsánatkérést követelnek a kizsákmányolt ország lakosságától. Mások a május végén, az Egyesült Államokban rendőri intézkedés közben elhunyt afroamerikai férfire emlékeztetnek, valamint a rasszizmus felszámolására szólítanak fel.

Belgiumban több szervezet, valamint parlamenti pártok nemrégiben az ország történelem felülvizsgálatát kezdeményezték. Többek a gyarmati múltra emlékeztető utcanevek megváltoztatását, a köztéri alkotások eltávolítását szorgalmazzák. A kezdeményezők érthetetlennek tartják, hogy „II. Lipótot továbbra is tisztelet övezi mindazok után, amit a kongói nép ellen elkövetett”. Vannak azonban olyan szervezetek is, köztük egy kongóiakból álló, amelyek szerint nyílt vitára, a múlttal való szembenézésre van szükség. Véleményük szerint mindenkinek ismernie kell Belgium történelmét, csak ezáltal lehet tiszta képet alkotni arról, és elítélni a megtörténteket. II. Lipót szobrainak eltávolítása a történelem meghamisítása lenne - érveltek.

Nem egyedi a belga fővárosban szerda virradóra történt incidens. Az elmúlt hetekben és hónapokban az egykori királyt ábrázoló több köztéri alkotást is megrongáltak belgiumi városokban. Nemrégiben a Brüsszel szomszédságában - Tervurenben - fekvő, az uralkodó által építtetett Afrika-múzeum kertjében öntötték le festékkel a szobrát. II. Lipót Gentben található mellszobrát szintén vörös festékkel öntötték le, és ráírták, hogy "Nem kapok levegőt!", a fekete bőrű amerikai férfi rendőri erőszak nyomán Minneapolisban bekövetkezett halálára utalva. A fővárosban található belga földrajzi társaság épületét szintén vörös feliratokkal mázolták össze. A feliratok arra emlékeztetnek, hogy a falakon belül működő kartográfiai vállalat készítette az 1885-től két évtizeden keresztül a király személyes tulajdonát képező kongói terület térképét.

Múlt héten az észak-belgiumi Antwerpen külvárosában, Ekerenben álló szobrot gyújtották fel, miután vörös festékkel lelocsolták. A szobrot kedden restaurálni szállították, miután erősen megrongálódott a rasszizmus és rendőri brutalitás ellen vasárnap tartott tüntetést követően kitört zavargásokban.

Az 1865 és 1909 között uralkodó II. Lipót az 1870-es évek közepétől nagy érdeklődéssel fordult az afrikai földrajzi felfedezések felé. 1879-1884 között 2380 ezer négyzetkilométer területet szerzett meg Közép-Afrikában, személyes birodalmat épített ki a Kongó folyó vidékén. A terület Kongó Szabadállam néven 1885-től két évtizedig a király személyes tulajdonát képezte. II. Lipót nem járt Kongóban, de ügynökei olyan kegyetlenül bántak a bennszülöttekkel, hogy 1908-ban a belga kormány átvette tőle a gyarmat igazgatását. Fennhatósága alatt a becslések szerint 10-15 millió kongói vesztette életét. A terület 1960. július 1-jén nyerte el függetlenségét.








EZT OLVASTA MÁR?

X