Koronavírus: még mindig nem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában


-A A+

Továbbra sem lassul számottevő mértékben a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, vasárnap egy nap alatt 648 új esetet azonosítottak, amely ugyan 105-tel kevesebb a megelőző napi, eddigi legnagyobb növekménynél, mégis jelentősen meghaladja a korábbi átlagot - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból.

A járvány kezdete óta Ukrajnában 31 ezer 154 fertőzöttet azonosítottak. Az elhunytak száma az elmúlt nap alatt kilenc újabb halálos áldozattal 889-re nőtt, míg a betegségből eddig 14 ezer 82-en gyógyultak meg, közülük előző nap 106-an. A megelőző napon, szombatra 753 új fertőzéses esetet regisztráltak az országban, ami a járvány kitörése óta az eddigi legnagyobb napi növekmény volt. Ukrajnában a héten három egymást követő napon jegyeztek fel 680-nál több új fertőzést, míg korábban a napi növekmény 300 és 500 között volt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter vasárnapi tájékoztatóján arról számolt be, hogy a régiók közül több napja ismét a nyugati országrészben lévő Lviv megyében azonosították a legtöbb új fertőzöttet, 139-et, lényegesen többet, mint más területeken. A második legtöbb esetet a fővárosban, Kijevben jegyezték fel, 66-ot, Kárpátalján pedig 49-et.

Vitalij Klicsko főpolgármester a Telegram üzenetküldő portálon hozzáfűzte, hogy Kijevben az elmúlt 24 órában egy haláleset történt. A főváros mostanra gyakorlatilag utolérte az azonosított betegek számát tekintve az ország legfertőzöttebb területét, a romániai határnál lévő Csernyivci megyét. Ez utóbbiban eddig 3916 esetet, míg Kijevben 3904-et jegyeztek fel. Csernyivci megyében eddig 164-en haltak meg és 1225-en gyógyultak meg, míg a fővárosban az elhunytak száma 88-ra emelkedett, a gyógyultaké pedig 1164.

Lviv megye a harmadik helyen áll 2797 azonosított fertőzöttel, 92 elhunyttal és 618 gyógyulttal. Kárpátalján a jelenlegi adatok alapján eddig 1632 beteget jegyeztek fel. Az elhunytak száma vasárnapra egy áldozattal nőtt, és elérte 40-et, míg 684-en győzték le a kórt a járvány kitörése óta.

Közben a kijevi Boriszpil repülőtéren már készülnek arra, hogy hétfőtől újraindítanak néhány menetrend szerinti járatot, javarészt belföldieket - közölte az UNIAN hírügynökség a MAU ukrán légitársaság elnökére hivatkozva. Jevhenyij Dihne emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió egyelőre nem vár ukrán vendégeket, július 1-jéig meghosszabbította a turisztikai célú beutazásokra vonatkozó tilalmat. Uniós országokba csak különjáratok indulnak, elsősorban munkavállalókkal.








EZT OLVASTA MÁR?

X