Spanyolország június 21-től korlátozások nélkül fogadja az uniós állampolgárokat


-A A+

Spanyolország június 21-től korlátozások nélkül fogadja az Európai Unió tagállamaiból érkezőket - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök madridi sajtótájékoztatóján vasárnap.

A kormányfő elmondta: jövő vasárnap jár le a járvány miatt elrendelt szükségállapot, és ezzel összhangban a határokon feloldják a három hónapja bevezetett szigorításokat, a kötelező kéthetes karantént a beutazókkal szemben, illetve, hogy csak a spanyol állampolgárok, az itt élő külföldiek, a diplomaták, a személy- és áruszállítók és a határokon naponta ingázó munkavállalók léphetnek be az országba. Kivételt képez Portugália, a két ország július elsején nyitja meg határait egymás felé egy nagyszabású ünnepség keretében az állam- és kormányfők részvételével.

Spanyolország ettől a naptól kezdve fokozatosan fogadja a harmadik, vagyis nem uniós országból érkezőket is, amennyiben járványügyi helyzetük ezt lehetővé teszi - közölte a miniszterelnök.

Pedro Sánchez hangsúlyozta a gazdaság helyreállításának fontosságát, kiemelve a turizmust és az autóipart. Mint mondta, mindkét ágazat ösztönzésére tervet dolgozott ki a kormány, amelyet a jövő héten ismertet. Az autóipar esetében több mint 3,7 milliárd eurós programról van szó, amely egyebek mellett az elektromos járművek vásárlását támogatja - tette hozzá. Az autógyártási ágazatból származik a spanyol hazai össztermék (GDP) egytizede, az autóipar közvetlenül 650 ezer, közvetve pedig több mint kétmillió embernek ad munkát.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a vírus jelentette veszély nem múlt el, csak a járvány epicentruma került át a világ más területeire, ezért fel kell készülni a járvány esetleges második hullámára. Ennek érdekében parlamenti bizottság alakul, amely értékeli az eddigi kríziskezelést és javaslatokat tesz a szükséges intézkedésekre.

Pedro Sánchez beszámolt arról is, hogy az oktatási és az egészségügyi minisztérium javaslatot dolgozott ki a gyerekek biztonságos iskolai visszatérésére szeptembertől. Ősztől minden tanintézménynek cselekvési tervvel kell rendelkeznie fertőzésgóc kialakulásának esetére, és ennek végrehajtására felelőst kell kijelölnie.

Spanyolország a világon az ötödik, Európában a második az igazolt koronavírus-fertőzések számát tekintve, szombatig összesen 243 605 esetet regisztráltak. A nyilvántartott halálos áldozatok száma 27 136.







EZT OLVASTA MÁR?

X