FRISSÍTVE – Nemzeti régiók: az SZNT szerint még nem folytatódhat az aláírásgyűjtés


-A A+

FRISSÍTVE: Hivatalos levélben erősítette meg az Európai Bizottság, hogy folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése – tájékoztatta a Maszolt Vincze Loránt RMDSZ-es európai parlamenti képviselő, a polgári kezdeményezések jelentéstevője. FRISSÍTÉS: Izsák Balázs SZNT-elnök közleményében azt írta, ez még nem jelent jogalapot az aláírásgyűjtés folytatására, sőt ha nekilátnának, azzal „kompromittálhatják az egész ügyet".

Az Európai Bizottságtól kapott értesítés szerint az egymillió uniós állampolgár aláírása összegyűjtésének a határideje május 7-én ugyan lejárt, a koronavírus-járvány miatt akadályokba ütközött mozgalmat – helyt adva az EP-képviselő és a folyamatban lévő polgári kezdeményezések, többek között az SZNT kérésének – hat hónapig folytathatják (hasonlóan több más polgári kezdeményezéshez), és ennek nem lesznek jogi következményei – magyarázta Vincze Loránt.

A képviselő kérésére az EB megerősítette, hogy a nemzeti régiók polgári kezdeményezés esetében a hathónapos hosszabbítást május 7-től november 7-ig számítják, és nem kell megvárni az Európai Parlament és az Európai Tanács erre vonatkozó jóváhagyását, hanem már most érvényesíthető. Az SZNT tehát eddig is folytathatta volna az aláírásgyűjtést, amire azért van szükség, mert bár a kellő egymilliónál több uniós állampolgár támogatta a kezdeményezést, nem sikerült legalább hét tagállamban teljesíteni az előírt kvótaszámot.

A nemzeti régiókért elindított polgári kezdeményezés célja arra ösztönözni az Európai Uniót, hogy olyan közösségi jogszabályt fogadjon el, amely a jogi mellett anyagi garanciát is biztosít egy-egy őshonos kisebbség által lakott térség számára a gazdasági fejlődéshez és a kulturális sajátosság megőrzéséhez.

Vincze Loránt szerint nincs semmi jogi akadálya az aláírásgyűjtés folytatásának: eddig se lett volna, de most már formálisan is megerősítette ezt az EB. Ezzel párhuzamosan az Európai Parlamentben folyik a meghosszabbításnak az elfogadása: szerda este 689 igen szavazattal, 5 ellenszavazattal és 2 tartózkodással elfogadta a plenáris, hogy sürgősségi eljárással tárgyalja meg ezt a javaslatot. „Ez volt az első lépés. Holnap lesz szavazás a módosító javaslatokról, amiket a parlament elfogad, utána pedig, a jövő héten kezdődik a trialógus a bizottsággal és az Európai Tanáccsal a mi módosításainkat az eredeti szöveggel összeegyeztetve. Reméljük, hogy sikerül megállapodni" – magyarázta az EP-képviselő.

Az Európai Parlament tegnapi plenáris ülése 689 igen szavazattal, öt ellenszavazattal és két tartózkodással elfogadta...

Közzétette: Vincze Loránt – 2020. június 18., csütörtök

 

„Meg lehet érteni és el lehet fogadni az SZNT magyarázatát, hogy azért nem folytatták a gyűjtést, mert attól tartottak, hogy valamilyen jogi következménye lesz annak, de ha az Európai Bizottság mond valamit, az nem lehet jogszerűtlen. Most már megvan a hivatalos értesítés is, és remélem, hogy sikerül összegyűjteni a kellő számú aláírást azokban az országokban is, amelyekben nem tudák eddig elérni a küszöböt” – mondta Vincze Loránt.

Izsák Balás: az aláírásgyűjtés folytatásának még nincs jogalapja

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke közleményben reagált a Vincz Loránt által elmondottakra, és kifejtette, hogy az aláírásgyűjtés folytatásának mindennek ellenére nincs jogalapja. Felidézte, hogy a Vera Jourová EB-alelnökhöz címzett június 3-i levelükre az Európai Bizottság főtitkárságától, a Rudiger Boogert titkárságvezető által aláírt levél az első válasz, amely konkrétan foglalkozik az aláírásgyűjtés meghosszabbítására vonatkozó igényükkel.

„A főtitkárság levele ugyanakkor továbbra sem jelent jogalapot az aláírásgyűjtés folytatására! – nyomatékosította Izsák Balázs. – A levél figyelmeztet arra, hogy amennyiben saját felelősségünkre úgy döntünk, hogy folytatjuk az aláírásgyűjtést, akkor fennáll a kockázata annak, hogy a május 7-e után összegyűjtött támogatásokat nem fogják figyelembe venni. Csak azok az aláírások számíthatnak ebben az esetben, amelyeket az ideiglenes rendelkezés törvényes elfogadása után gyűjtöttünk. A levél arról is tájékoztat, hogy a Bizottságnak az a szándéka, hogy a május 7-e után gyűjtött aláírásokat visszamenőlegesen elismerjék, de ez az Európai Parlamenttől és a Tanácstól függ.”

A SZNT elnöke hozzátette: meggyőződésük, hogy jogalap nélkül az aláírásgyűjtést nem lehet folytatni, „hogy nem lehet az embereket arra ösztönözni, hogy támogassanak egy kezdeményezést úgy, hogy utólag a támogató aláírásokat törölhetik”. Izsák Balázs szerint ilyen körülmények között folytatni az aláírásgyűjtést – tehát az EP és az EiT döntése előtt –, szembemegy a személyi adatok védelmére vonatkozó törvénnyel, és „nem csak a polgári bizottság tagjait teszi ki a büntetések kockázatának, de kompromittálja magát az ügyet is”.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy az SZNT 2013-ban terjesztette az Európai Bizottság elé a nemzeti régiókért megfogalmazott polgári kezdeményezést, de annak elutasítása miatt az európai bírósághoz fordultak, amely hat év múltán a javukra döntött. „Az elmúlt hét év alatt következetesen a jog útját jártuk. Mint ahogy a Székely Nemzeti Tanács egész működése során a jog útját járja. Nem kötöttünk kompromisszumokat, nem adtuk fel egyetlen célkitűzését sem a kezdeményezésnek, de soha nem tértünk le a jogkövetés útjáról. Ez vezetett ahhoz, hogy 2019. március 7-én pert nyertünk az Európai Bizottsággal szemben, és a bíróság hatályon kívül helyezte a Törvényszék alapfokon hozott ítéletét is” – írták.








EZT OLVASTA MÁR?

X