A lengyel elnökválasztás részeredményei szerint Andrzej Duda nyert
A hivatalos részeredmények szerint is Andrzej Duda hivatalban lévő államfő nyerte meg a lengyel elnökválasztás első, vasárnap tartott fordulóját a szavazatok 45,24 százalékával. A második fordulóban az ugyancsak továbbjutó Rafal Trzaskowski varsói főpolgármesterrel, a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform vezette koalíció jelöltjével kell megmérkőznie, aki a voksok 28,92 százalékát gyűjtötte össze.
Az országos választási bizottság (PKW) hétfőn hajnalban közölt hivatalos részeredményeket a szavazatok nyolcvanhét százalékos feldolgozottsága alapján, ezek néhány százalékos – de nem érdemi – eltérést mutatnak a vasárnap este közölt exit poll felmérésekhez képest. A részeredmény szerint a harmadik a függetlenként induló Szymon Holownia lett 13,69 százalékos eredménnyel.
A tizenegy induló jelölt közül jelentősebb eredményt még a radikális nemzeti és az újliberális pártok koalícióját, a Konföderációt képviselő Krzysztof Bosak ért el, a voksok 6,79 százalékát szerezte meg. A Lengyel Parasztpárt elnöke, Wladyslaw-Kosiniak-Kamysz 2,46 százalékos, Robert Biedron melegjogi aktivista, baloldali EP-képviselő pedig 2,12 százalékos eredménnyel végzett.
A hétfőre virradóra közölt pontosított exit poll felmérés – late poll – szerint magas, 64,3 százalékos volt a részvételi arány. A közzétett hivatalos részeredmények teljesen nem tükrözik még a nagyvárosok adatait, mivel ott tovább tart a voksok összesítése. Mivel Andrzej Dudának a kisebb településeken nagyobb a támogatottsága, a végleges eredmények elemzők szerint megközelíthetik a late poll eredményeket, amelyek a jelenlegi elnöknek a voksok 42,9 százalékát, Rafal Trzaskowskinak pedig 30,3 százalékát tulajdonítják.
A végleges eredményeket a PKW legkorábban kedd estére ígéri, addigra befutnak a lengyel külképviseleteken megtartott voksolás eredményei is. Külföldön háromszázhetvennégyezren regisztráltak, ami a szavazók két százalékát jelenti. A közvetlen lengyel elnökválasztáson akkor kell tartani a második fordulót, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a voksok több mint felét.
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni