New York államban ledöntötték Frederick Douglass fekete emberi jogi aktivista szobrát


-A A+

A New York államban lévő Rochesterben a múlt hét végén ledöntötték Frederick Douglass 19. századi fekete bőrű emberi jogi aktivista szobrát - jelentette hétfőn az amerikai közszolgálati rádió (NPR).

Douglass jelentős alakja az amerikai történelemnek. Maga is rabszolga volt Marylandben, majd elmenekülése után a rabszolgaság eltörléséért küzdő, úgynevezett abolicionista mozgalom vezetőjévé vált Massachusetts és New York államokban. Híressé váltak a rabszolgaság elleni beszédei és írásai, köztük három önéletrajzi regénye a rabszolgaságról és az amerikai polgárháborúról (1861-1865) is.

Rochesterben, amely New York állam északnyugati részén fekszik, és a tagállam harmadik legnépesebb városa, a belvárosban állt a szobra. Egy közeli szurdokban találták meg, megrongálva. Ledöntéséért senki nem vállalta a felelősséget. Az NPR jelentése szerint feltételezhetőn július 5-én, vasárnap döntötték le. Ez a nap egyben az évfordulója volt annak a híres Douglass-beszédnek is, amely 1852-ben hangzott el, és amelyben az aktivista arról szólt, hogy az Egyesült Államok függetlenségének július 4-i ünnepe az afroamerikai rabszolgák számára nem sokat jelent.

A 19. század végén készített szobrot gondozó csoport vezetője, Carvi Eison hétfőn úgy nyilatkozott: új szobrot állítanak Douglassnek.

Az elmúlt napokban és hetekben az amerikai konföderáció személyiségeinek - politikusainak és katonáinak - több szobrát ledöntötték, vagy a helyi politikai vezetők utasítására elszállították eredeti helyükről. De meggyalázták a rabszolgákat felszabadító Abraham Lincoln elnök szobrát is Chicagóban vagy a szövetségi fővárosban, Washingtonban, vasárnap pedig a marylandi Baltimore-ban ledöntötték és a kikötő vizébe hajították a földrészt felfedező Kolumbusz Kristóf szobrát.

Hétfőn a washingtoni profi labdarúgócsapat, a Washington Redskins (Washingtoni Rézbőrűek) vezetői bejelentették: gondolkodnak a focicsapat nevének megváltoztatásán. A csapat három kisebbségi tulajdonosa pedig felkért egy beruházási bankot, hogy keressen vevőt, mert eladnák a Redkins-részvényeiket, ugyanis - ahogyan fogalmaztak - "nem boldogok, hogy partnerei a főrészvényesnek, Daniel Snydernek". A névváltoztatást sajtóértesülések szerint Snyder kezdeményezte, miután egyes hirdetők nyomást gyakoroltak rá.








EZT OLVASTA MÁR?

X