Koronavírus: Bolsonaro bejelentette, hogy megfertőződött


-A A+

Jair Bolsonaro brazil elnök kedden bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje.

„Éppen most tudtam meg, hogy pozitív lett a teszt eredménye" – jelentette ki több televíziós csatornának adott interjújában a 65 éves államfő, aki a világjárvány kezdete óta egyre csak kisebbítette a betegség súlyosságát, és akinek az országában mintegy 65 ezer halálos áldozata van a vírus okozta Covid-19 betegségnek.

Bolsonaro már korábban jelezte, hogy előző nap lázas volt. Hétfő este azt is bejelentette, hogy tüdőröntgenen esett át a hadsereg kórházában. „Harmincnyolc fokos lázam volt, de a tüdőm tiszta. Az orvosok hidroxiklorokinnal és azitromicinnel, antibiotikum kezeltek, amitől jobban éreztem magam. Tökéletesen jól vagyok" – tette hozzá Bolsonaro kedden.

Kijelentette, hogy ezentúl a lehetőség szerint videokonferenciák segítségével dolgozik.

Március végén egy televíziós beszédében Jair Bolsonaro határozottan lekicsinyelte a vírus jelentőségét. Az elnök „kis meghűlésnek" titulálta a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta betegséget. „Tekintettel a sportos életmódomra, akkor sem kellene aggódnom, ha elkapnám a vírust. Nem éreznék semmit. A legrosszabb esetben olyan lenne, mint egy kis influenza, egy kis nátha" – jelentette ki márciusban.

Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója teljes és mielőbbi felgyógyulást kívánt a betegségből a brazil elnöknek.








EZT OLVASTA MÁR?

X