A Pentagon hiperszonikus fegyverek hordozására képes vadászgépeket rendelt a Boeingtől
Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől - közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat.
— The Boeing Company (@Boeing) July 13, 2020
A hétfői tájékoztatás szerint a légierő már megkötötte az első részletében 1,2 milliárd dollárról szóló szerződést az óriáscéggel, ennek keretében nyolc ilyen korszerű gépet gyártanak le St. Louisban lévő üzemükben, Missouri középnyugati álamban.
Az F-15EX típus több fegyver hordozására képes, mint osztályának bármelyik képviselője, és alkalmas mintegy hét méter hosszú és 3,2 tonnányi súlyú hiperszonikus fegyver indítására is - derült ki a közleményből.
Megállapodás született ezen kívül arról is egy határidő nélküli, 23 milliárd dollár értékű szerződés keretében, hogy meg nem határozott mennyiségben fognak repülőgépeket leszállítani az említett típusból. A tervek 144 vadászgép legyártását helyezik kilátásba.
Egy, az amerikai légierő honlapjára kitett közlemény szerint az első nyolc, ilyen típusú vadászgép a floridai Eglin légitámaszponton állomásozik majd, ahol kísérletekben vesznek részt. A tervek szerint az első két gépet 2021 második felében gyártják le, többi hatot 2023-ban. Ezek a gépek fogják majd leváltani a korábbi, F-15C/D típusokat az amerikai légierőnél.
A National Interest című, konzervatív amerikai külpolitikai folyóirat azt írta, hogy az új típusú vadászgép a többi korszerűbb géptől, beleértve az F-35-t is, abban különbözik, hogy sebessége meghaladhatja a háromszoros hangsebességet, a 3 Mach-ot. Ez lehetővé teszi azt, hogy kezdeti gyorsulást teremtsen a hiperszonikus fegyver indításához. Az egyik legkorszerűbb vadászgép, az F-35 azért nem alkalmas hiperszonikus fegyver hordozására, mert egyrészt sebessége kétszer kisebb a létrehozandó típusnál, másrészt pedig az említett méretű fegyver nem férne el fegyverhordozón - derült ki az írásból.
- 34935 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34937 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34937 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34938 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34940 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34940 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni