Felrobbantották egy spliti ügyvéd autóját


-A A+

Robbanás rázta meg éjszaka a dalmáciai Split városát - közölte kedden a horvát média. A Jutarnji list napilap internetes kiadásában rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy éjfél után negyven perccel Split egyik elit negyedében robbanószerkezet lépett működésbe. Személyi sérülés nem történt, a robbanás három személygépkocsiban okozott kárt. Meg nem erősített információk szerint az egyik autó egy ismert spliti ügyvéd gépparkjához tartozott, a kocsit állítólag a fia használta.

A dalmacijanews.com portál emlékeztetet rá, hogy 2011 novemberében egy hasonló eset során két személygépkocsi sérült meg, amelyek közül az egyik szintén az ügyvédé volt. A portál szerint valószínűleg figyelmeztetésről van szó.

Ugyanakkor az index.hr portál arról írt, hogy a másfél évvel ezelőtti eset után az ügyvéd tagadta, hogy merényletet akartak volna elkövetni ellene. Azt állította, hogy senki sem fenyegette meg. A tettes máig nem került elő.

Az ügyvéd a többi között egy korrupcióval vádolt bíró védőügyvédjeként, valamint egy Horvátországban nagy port kavaró gyilkossági perről ismert, a perben ő képviselte az áldozat családját - derül ki a helyi tudósításokból.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X