Fél nap alatt tizennégy hajó kötött ki Lampedusán
Tizennégy hajó kötött ki Lampedusa szigetén kevesebb mint tizenkét óra leforgása alatt, a dél-olaszországi sziget kedden ismét teljesen megtelt illegális bevándorlókkal, egy nappal azt követően, hogy a belügyminiszter megoldást ígért az érkezések miatti egészségügyi helyzetre.
Kedd reggeltől estig 243 ember érkezett a szigetre. Több hajónak a parti őrség nyújtott segítséget. Utolsóként négy kisebb hajót kísértek a nyílt tengerről a parthoz, amelyeken több mint hetven tunéziai utazott. Lampedusa kevesebb mint százfős regisztrációs központjában a korábban érkezettekkel együtt 280-an vannak.
Luciana Lamorgese belügyminiszter hétfőn látogatott a szigetre, amelyre július elsejétől több mint ezernégyszáz ember érkezett. A belügyi tárca vezetője minél gyorsabb megoldást ígért Salvatore Martello polgármesternek, aki vészhelyzet kinyilvánítását sürgette a szünet nélküli migráció és az abból következő egészségügyi helyzet miatt. Hétfőn kevesebb mint százan voltak a szigeten, mivel a korábban érkezettek többségét már Szicíliába és Olaszország más térségeibe vitték.
A dél-olaszországi Basilicata tartományba áthelyezett mintegy ötven emberből harminchatan koronavírus-pozitívnak bizonyultak kedden. Bangladesi férfiakról van szó, akik Líbiából indulva július 11-én érkeztek meg Lampedusára, majd onnan a szicíliai Agrigentóba, négy nappal később pedig autóbusszal Basilicatába szállították és ott tesztelték őket. Korábban a fertőzöttnek bizonyult embereket a szicíliai partoknál felállított karanténhajón helyezték el, valamint egy római katonai kórház területén.
Karantén alá helyezték az észak-olaszországi Udine városában található Cavarzerani-kaszárnyát, ahol mintegy ötszáz menedékkérőt szállásoltak el. Közülük három fertőzöttet szűrtek ki, ezt követően a város polgármestere, Pietro Fontanini tizennégy napra elrendelte a katonai létesítmény teljes lezárását. A kedd reggel életbe lépett vesztegzár miatt a kaszárnyát napi huszonnégy órában katonák őrzik. A laktanyában elszállásolt bevándorlók a balkáni útvonalon érkeztek Olaszországba.
A határ menti Friuli-Venezia Giulia tartomány hatóságai az utóbbi két hónap alatt több mint ezer embert tartóztattak fel, akik az olasz-szlovén határövezeten keresztül érkeztek. Az egész 2018-as évben ezerötszázan érkeztek, tavaly valamivel több mint háromezren.
- 33194 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33196 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33196 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33197 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33199 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33199 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni