Olaszországban fokozatosan emelkedik a regisztrált koronavírusos fertőzöttek napi száma


-A A+

A halottak számát továbbra sem sikerült nullára csökkenteni, miközben a regisztrált fertőzöttek száma több mint tíz napja fokozatosan emelkedik az olasz egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint. A diagnosztizált fertőzöttek életkor átlaga 43 évre süllyedt a korábbi hatvanról.

Tíz beteg veszítette életét az utóbbi huszonnégy órában a korábbi kilenc után. A halottak száma így elérte a 35 092-t. A halottak száma utoljára július 12-én volt napi tíz alatt, akkor kilencen hunytak el. A regisztrált fertőzöttek száma 306-ra emelkedett az egy nappal korábbi 282-höz képest. Július 11-én kétszáz alatt volt az egy nap alatt diagnosztizált új betegek száma, azóta folyamatosan emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 12 404, a gyógyultaké elérte a 197 842-t. A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 245 338-t. Kórházban 713 beteget kezelnek, negyvenkilencet intenzív osztályon. Az utóbbi huszonnégy órában emelkedett az intenzíven tartózkodók száma, de húsz tartományból kilencben nincsen Covid-19 beteg lélegeztetőgépen.

Az egy nap alatt szűrt 306 új betegből nyolcvankettőt a gócpontként ismert Lombardiában regisztráltak, ötvenötöt Emilia Romagnában, huszonhatot Lazio és huszonkettőt Veneto tartományban. A Nápoly körüli Campania régióban július 15. és július 21. között hatvan új beteget szűrtek, az egy héttel korábbi huszonnyolchoz képest. Campaniában jobban emelkedett a fertőzöttek száma mint az összes többi dél-olaszországi tartományban együttesen.

A tíz milliós Lombardiában február óta 1,2 millió vírustesztet végeztek és több mint 95 ezer beteget szűrtek, a kevesebb mint öt milliós Venetóban 1,3 millió tesztből több mint 19 ezer bizonyult pozitívnak, a kevesebb mint hat milliós Campaniában több mint 316 ezer volt eddig a tesztelések száma és kevesebb mint ötezer beteget szűrtek.

Az egészségügyi hatóságok adatai szerint miközben a járvány kezdeti időszakában a betegek életkor átlaga hatvan év felett volt, most az új fertőzöttek életkora 43 évre süllyedt. Orvosi vélemények szerint ez azt mutatja, hogy az idősebbek óvatosabbakká váltak, a fiatalok pedig nem tartják be az óvintézkedéseket. Stefano Vella járványorvos, a római katolikus orvosi egyetem kutatója, úgy nyilatkozott, a hatóságok nem fogják még egyszer leállítani az országot, mivel ezt a gazdaság nem bírja el. "Ez azonban nem azt jelenti, hogy a járványnak vége. Az olaszok legyenek okosak: nem kell lemondani a nyaralásról, de ostobaság lemondani a védekezésről, továbbra is viseljünk szájmaszkot, tartsuk be a biztonsági távolságot, és mossunk kezet" - mondta az orvosprofesszor.

Az olasz kormány egyenlőre nem hosszabbította meg a július 31-én lejáró veszélyhelyzetet, amelyet korábbi bejelentések szerint október végéig akar fenntartani.








EZT OLVASTA MÁR?

X