Távozik az Index szerkesztőségének vezetése és még több mint 60-an felmondtak


-A A+

FRISSÍTVE: Pénteken kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését az Index szerkesztőségének vezető szerkesztője és két főszerkesztő-helyettese. A három vezető távozásával egyidejűleg a szerkesztőség több mint hatvan munkatársa szintén kezdeményezte a felmondását – olvasható a bejelentés az index.hu-nFRISSÍTÉS: Már több mint 80-an jelezték távozási szándékukat, így szinte a teljes szerkesztőség felmondott. 

Hozzáteszik, azok az alkalmazottak, akik nem adták be felmondásukat, „(egyelőre) nem azért nem szerepelnek a listán, mert elfogadhatónak tartanák a kialakult helyzetet, illetve sokan akár egyszerűen szabadságon vannak”. 

A több tucat szerkesztőségi tag döntésének előzménye, hogy Bodolai László, az Index Zrt. igazgatóságának elnöke elbocsátotta Dull Szabolcs főszerkesztőt, majd elutasította a szerkesztőségnek azon kérését, hogy a szakmai függetlenség és az Index jövőjének megőrzése érdekében helyezze őt vissza a pozíciójába. A lap szerkesztősége szerdán egyhangú nyilatkozatban állt ki a menesztett főszerkesztő mellett, elfogadhatatlannak nevezve Bodolai döntését, áll az Index pénteki szolgálati közleményében

„Évek óta hangoztatjuk, hogy két dolgot tartunk az Index független működése feltételének: se az Indexen megjelenő tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe, szerkezetébe ne történjen külső beavatkozás. Dull Szabolcs kirúgásával ez utóbbi feltétel sérült. A menesztése egyértelmű beavatkozás a szerkesztőség összetételébe, arra nem tudunk másként tekinteni, mint nyílt nyomásgyakorlási kísérletre” – írták. Közölték, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, valamint Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek nem látták tovább biztosítottnak a független működés alapvető feltételeit, ezért kezdeményezták távozásukat.

Előzmények

Mint arról beszámoltunk, Bodolai László, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki az Index.hu munkáltatói jogainak gyakorlója, szerdán kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyának megszüntetését. 

Bodolai László az Index munkatársaihoz eljuttatott levelében kiemelte: az Index politikai függetlensége nem volt és most sincs veszélyben, „jelenleg egy belső aggódás által generált bizonytalanság gazdasági hatása a legnagyobb veszély, ami a lapra leselkedik”. „Az utóbbi napok megmutatták, hogy a főszerkesztőnek nem volt módja a piaci helyzetet kedvezőtlenül befolyásoló belső folyamatokat megállítani vagy kontrollálni, ezért döntöttem a menesztéséről” – indokolta döntését Bodolai. 

Dull Szabolcs az Index.hu szerkesztőségének írt közleményben reagált a döntésre. Ebben egyebek mellett azt írta: „Nem véletlenül érezte az Index szerkesztősége veszélyben magát, és nem véletlenül döntöttem úgy, hogy átállítom a szabadságunkat jelző barométert. Mindvégig az Index szerkesztőségének érdekeit tartottam szem előtt, ahogy ez főszerkesztőként kötelességem is volt. Az elmúlt hetek eseményei még jobban meggyőztek arról, hogy Magyarországnak szüksége van egy olyan lapra, ahol nem lopakodó külső erők határoznak arról, mi kerüljön az újságba és kik csinálják azt az újságot.”

FRISSÍTÉS: Már több mint 80-an jelezték távozási szándékukat, így szinte a teljes szerkesztőség felmondott. 

Bodolai László nem számított arra, hogy ilyen hirtelen és nagy számban mondanak fel az újságírók, nyilatkozta az Index Zrt. Igazgatóságának elnöke a 168 órának. A szerkesztőség azon kérését, hogy vegye vissza Dull Szabolcsot, provokációnak tekintette, mert a menesztett főszerkesztő szerinte „üzleti titkot szivárogtatott ki a konkurenciának, aki most tapsol annak, ami történik most az Index környékén”. „Ha van esély a működtetésre és arra, hogy egy pontos, független, mindenfajta befolyásolástól mentes lapként folytassuk, mint Index, akkor nem állok fel” – fogalmazott még az Index igazgatóságának elnöke.

Péntek este Budapesten több ezren utcára vonultak a sajtószabadságért tüntetni.

(Címlapfotó forrása: Youtube/444)








EZT OLVASTA MÁR?

X