Donald Trump kizárná a népszámlálásból az illegális bevándorlókat – beperelték


-A A+

Amerikai tagállamok és városok közösen fordultak bírósághoz pénteken Donald Trump elnök azon rendelete ellen, amely kizárná a népszámlálásból az illegális bevándorlókat.

Összesen 35 szövetségi állam és város adta be közösen a keresetet egy manhattani bíróságon, hogy megakadályozza a szóban forgó rendelet hatálybalépését, mondván, az alkotmányellenes, mert az alkotmány egyik kiegészítése szerint az országban népszámláláskor mindenkit számba kell venni, jogi státustól függetlenül.

Trump kedden írt alá memorandumot arról, hogy az illegális bevándorlókat a népszavazáskor nem vehetik nyilvántartásba. Ezzel lényegében azt is kizárta, hogy a választási körzetek kialakításánál figyelembe vegyék ezen emberek létszámát.

Az Egyesült Államokban a tízévente tartott népszámlálások adatai alapján szabják meg a választási körzeteket, az ezen kerületeket megillető képviselőházi helyek számát, valamint azt, hogy miként osztják el a szövetségi forrásokat a tagállamoknak és a településeknek. Az elnöki rendelet az őszi voksolásra már nem lenne hatással, de a 2022-ben tartandó, úgynevezett félidős választások, továbbá a 2024-es és a 2028-as elnökválasztások eredményét befolyásolhatja.

A pert indítók között található Illinois, Massachusetts, Michigan, New Jersey és Pennsylvania állam, valamint New York városa, Philadelphia és San Francisco. A Fehér Ház elhárította az ügy kommentálását.

(Címlapfotó forrása: Agerpres/EPA)








EZT OLVASTA MÁR?

X