Koronavírus: éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el Antwerpenben
A koronavírus okozta, egyre súlyosbodó járványhelyzetre hivatkozva éjszakai, 23 órától reggel hat óráig tartó kijárási tilalmat rendeltek el Belgium második legnagyobb városában, a flandriai Antwerpenben - közölte a helyi média kedden.
Belgiumban több mint egy hete egyre gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány. Átlagosan naponta 279 újabb embernél mutatják ki a kórokozót, az esetek csaknem felét az antwerpeni régióból jelentik.
— Kim-Masketeer-in-Bru.EU (@KimBru49) July 28, 2020
Cathy Berx, az antwerpeni régió kormányzója kedden közölte, hogy az új rendelkezés értelmében minden lakosnak lehetőség szerint otthon kell maradnia, csak a legszükségesebb esetben szabad elhagynia otthonát. Minden üzletnek, bárnak és étteremnek 23 órakor be kell zárnia. Ezt követően csak indokolt esetben, főként hazatérés céljából szabad az utcán tartózkodni. Minden nyilvános helyen, beleérve a vendégáltóipari egységeket is, az arcmaszk használata még az asztalnál ülve is kötelező, kivéve étkezés és ivás idején. Semmiféle rendezvény, fesztivál, illetve akár csak keveseket is vonzó esemény megtartása tilos, beleértve a sportrendezvényeket is. Csapatsportokat űzni 18 éves korosztály felett nem szabad, a zárt edzőtermeknek az újabb rendelkezésig zárva kell tartaniuk.
Sophie Wilmés belga kormányfő hétfőn jelentett be újabb országos szigorításokat a koronavírus belgiumi terjedésének gyorsulása miatt. Az új szabályok értelmében a társas összejöveteleken háztartásonként a korábbi tizenöt helyet öt fő vehet részt a higiéniai előírások betartása mellett. Ez alól egyebek mellett az esküvők képeznek kivételt, ahol a résztvevők létszámát tíz főben határozták meg. Kültéri rendezvényeken 200, a beltérieken 100 ember vehet részt, a védőmaszk viselése minden zárt térben kötelező. A rendelkezések szerint a bevásárlást, amely 30 percnél nem tarthat tovább, egyedül kell végezni.
Múlt hét folyamán csaknem kétezer új fertőzöttet regisztráltak Belgiumban, ami 71 százalékos növekedést jelent az azt megelőző hét adataihoz képest. A 11,5 millió lakosú országban feljegyzett fertőzöttek száma átlépte a 66 ezret a járvány március eleji belgiumi megjelenése óta. Belgiumban a jelentések szerint 9821 ember hunyt el a vírus okozta betegségben. A korlátozásokat március közepén vezettek be az országban, amelyeken időközben fokozatosan, több ütemben - a járványügyi helyzet javulásával - lazítottak.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni